Sport

Súlyos beteg a magyar bajnok vízilabdázó

ambrus tamás (ambrus tamás)
ambrus tamás (ambrus tamás)

Az 50 esztendős Ambrus Tamás gyógyulására gyűjt szombaton a Pécs és a Szolnok vízilabdacsapata.

Ambrus Tamás pályafutása első húsz évében a Ferencváros kapusa volt. Kétszer lett magyar bajnok, ez idő alatt pedig a válogatottban is szerepet kapott: részt vett az 1986-os világbajnokságon és az 1985-ös Eb-n. Később a PVSK és az FTC edzője, szakvezetője volt. A munkáját viszont abba kellettt hagyni, hiszen egy súlyos akadályt gördített elé az élet.

Különleges hazai mérkőzéssel folytatódik az OB I-es férfivízilabda-bajnokság most szombaton, azaz március 14-én 19 órakor az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában. Az olimpiai bajnokokkal teletüzdelt Szolnok vendégeskedése önmagában is igazi pólóscsemege, ugyanakkor a meccs jótékony célt is szolgál, mégpedig a súlyos betegséggel küzdő korábbi pécsi mester, Ambrus Tamás megsegítésére – írja a pécsiek sajtóközleménye.

Ahogy írják, bő egy esztendeje próbálja legyőzni a kórt Ambrus Tamás, hiszen az orvosok megállapították, agyi lymphomája van (az agy limfoid nyiroksejtjeiből eredő daganatok).

 Fotó: MTI

Felesége, Takács Erika elmondta, napjait reggeltől estig a kórházi ágy mellett tölti, hiszen a rendkívül ritka betegség sugár- és egyéb kezeléseinek mellékhatásaként férje szervezete ciklikusan annyira le-legyengül, hogy megmozdulni sem tud betegágyában. Jelenleg egy rehabilitációs program legelején jár, a család nagyon bizakodik a javulásban – lelki erejük töretlensége mellett anyagi forrásaikat ugyanakkor jelentősen fölemésztette a hosszú gyógykezelés.

Utóbbi információ késztette segítségre Vári Attilát, a PSN Zrt. vezérigazgatóját, aki olimpiai bajnok pólósként, Ambrus Tamás barátjaként és korábbi PVSK-s játékosaként a család anyagi támogatását kezdte szervezni. Ebben partnerre talált a vízilabda-szövetségben (Kemény Dénes elnökkel az élen) a Ligában, illetve Pécsett dr. Páva Zsolt polgármester és az Önkormányzat, valamint Czerpán István ügyvezető elnök ígéretével a PVSK is az ügy mellé állt.

Így a PVSK a március 14-én, szombaton 19.00 órakor kezdődő hazai bajnokin nem szed belépőjegyet, ehelyett az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda bejáratánál felállítandó gyűjtőládába dobhatja be mindenki a belépőt kiváltó, teljes egészében Ambrus Tamásnak szánt összeget. Utóbbi találkozó ugyanakkor a jótékony céltól függetlenül is sokakat vonzhat, hiszen Varga Dénes, Varga Dániel, Nagy Viktor, Kis Gábor és Madaras Norbert összesen öt olimpiai és hat világbajnoki arany gazdájaként erősíti a Tisza-partiakat – hogy a két szerb világbajnoki arany- és olimpiai bronzérmes pólósról, Stefan Mitrovicsról és Milan Alekszicsről ne is beszéljünk.

A hétvégi mérkőzéssel és a pénzgyűjtéssel kapcsolatban a Ferencváros is megszólalt. A waterpolo.hu cikke szerint a baranyai klub után Ambrus Tamás az FTC-ben folytatta szakmai pályafutását. Előbb edzőként, majd a vízilabda szakosztály vezetőjeként dolgozott. A klub ebben a nehéz helyzetben is a tréner mellett áll és mindent megtesz a gyógykezelés segítésében.

“Nagyra értékeljük a Pécs gesztusát, Tamás valóban sokat tett a pécsi vízilabdázásért, köszönjük a segítséget, ebben a helyzetben minden támogatás számít Tamásnak és családjának. A Ferencvárosi Torna Club vezetése és vízilabda szakosztálya több millió forinttal támogatta, támogatja Tamás gyógykezelését. Az állapotát figyelemmel követjük, természetesen naprakészek vagyunk, heti rendszerességgel látogatjuk. Reméljük a mielőbbi gyógyulását, bízunk a felépülésében” – idézi Varga Zsolt vezetőedző szavait a szövetség honlapja.

Aki segíteni szeretne: 

A PSN Zrt. kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy elkülönített bankszámlát nyitott, erre is várják a családnak szánt adományokat (számlaszám: OTP 11731001-20159443; beírandó közlemény: Ambrus Tamás).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik