Sport

A pénz a legendákat is legyőzi

troy polamalu (troy polamalu, )
troy polamalu (troy polamalu, )

A Pittsburgh Steelers 2015-ös terveiben már nincs helye a csapat ikonjának.

Nyolcszor választották be a Pro Bowl-keretbe, két bajnoki gyűrűje van a sárga-feketékkel, akiknél karrierjét kezdte 2003-ban, 2010-ben a liga legjobb védője lett – ezek Troy Polamalu eredményei. A liga elitjébe tartozó védő utóbbi évei nem úgy sikerültek, ahogy azt várni lehetett volna tőle. Lelassult, nem mindig érzi már az ütemet, persze még így is átlag feletti teljesítmény hoz hétről hétre, már amikor játszik.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Szép lett volna, ha karrierje végéig Pittsburgh-ben marad, ezt a tulajdonos is szerette volna, ám úgy tűnik, nem a Steelersből vonul majd vissza a safety. Minden bizonnyal a Baltimore Ravens elleni wild card mérkőzés volt számára az utolsó a klubnál, hiszen az NFL szakírója szerint a következő szezonban már nem akarják a keretben látni Polamalut.

A játékminőség romlása mellett természetesen ezúttal is a pénz beszél, hiszen a védő több mint nyolcmillió dollárt kaszálna, ez pedig túl sok a mutatott teljesítményhez képest.

Ugyanakkor a Steelers reméli, hogy nem kell kitenniük a védőt, inkább megelőzi őket és bejelenti a visszavonulását, így lezárva egy szép karriert, ám erre kicsit az esély, hiszen bőven lehúzhatna még pár esztendőt az NFL-ben, ráadásul ezt a verziót a szakírók is képtelenségnek tartják.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Teszik mindenzt úgy is, hogy Polamalu a januári vesztes playoff találkozó után azt nyilatkozta, majd az idő eldönti, hogyan tovább, tehát meglebegtette az esetleges visszavonulás tényét is.

A safety a liga egyik legikonikusabb alakja, ha a nevét nem is ismeri mindenki, a hajkoronájáról azonnal be lehet azonosítani. Nem véletlen, hogy egymillió dollárra biztosították göndör fürtjeit, és az sem, hogy a Head & Shoulders egyik reklámarca volt.

Persze ez mind mellékes, őt inkább az ilyen mozdulatokért szerettük/szeretjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik