Sport

Törvénytelenül működik a Magyar Olimpiai Bizottság

borkai zsolt (mob, borkai zsolt, )
borkai zsolt (mob, borkai zsolt, )

Ha 30 napon belül nem tesz eleget az ügyészségi, bírósági határozatban foglaltaknak, úgy akár meg is szüntethetik a magyar sport legfelsőbb szervét.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly novemberben megsemmisítette a 2012. február 26-i és a 2012. április 22-i közgyűlésen hozott MOB határozatokat. Azokról van szó, amelyek MOB új szervezeti felépítését és működési rendjét határozták meg, ahol új elnököt – Borkai Zsolt -, új főtitkárt – Szabó Bence – és tisztségviselőket neveztek ki, ergo azóta minden törvénytelenül működik.

 Szabó Bence más véleményen van, mint Dr. Török
Fotó: MTI 

A borsonline.hu kérdésére Szabó Bence MOB-főtitkár elismerte, megkapták az ítélőtábla döntését, de jogászaik az írásos indoklásban nem találtak iránymutatást arra, hogy meg kellene ismételni a közgyűléseket, de egyébként is, azóta már volt egy újabb közgyűlés, ahol elfogadták ugyanazokat a szabályváltoztatásokat.

Minderről teljesen másképp vélekedik Dr. Török Ferenc, kétszeres olimpiai bajnok öttusázó – 1964, Tokió, egyéni; 1968, Mexikó, csapat -, aki szövetségi kapitányként is olimpiai bajnoki címhez irányította Martinek Jánost és a Martrinek-Fábián-Mizsér hármast 1988-ban, Szöulban.

 Dr. Török Ferenc amondó, a MOB illegitim
Fotó: MTI 

Az ügy kirobbantójaként és ügyvédként is úgy véli, a magyar sport legfontosabb szervezetének kutya kötelessége a törvényes rendnek, a szabályoknak megfelelően működnie. Állítja, 2012 óta valóban volt újabb közgyűlés, de azt nem azokkal a tagokkal tartották meg és nem olyan létszámban, ahogy kellett volna, ezért az ítélőtábla döntése után az ügyészséghez és a bírósághoz fordul annak érdekébe, hogy ha már a MOB ezt nem teszi meg, hivatalból állíttassák helyre a törvényességi rendet.

Dr. Töröknek nincs kétsége afelől, hogy a bíróság felszólítja majd a MOB-ot, 30 napon belül a szabályok betartásával ismételje meg a közgyűlést. Ha ennek nem tesz eleget, elrendelik a MOB megszüntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik