Sport

Szoros csatában vertük a szlovákokat

vízilabda válogatott (vízilabda válogatott)
vízilabda válogatott (vízilabda válogatott)

A magyar férfivízilabda-válogatott kedden este Kassán száll medencébe a szlovákok elleni Világliga-selejtezőn. Nyertünk ugyan, de csak egyetlen góllal.

A világbajnoki címvédő magyar csapat, amely az elmúlt hét végén az olimpiai bajnok horvátok, továbbá Kanada és az Egyesült Államok gárdája előtt tökéletes mérleggel nyerte meg a budapesti Volvo Kupát, a vl-sorozatban hasonlóképpen sikeres folytatásra, vagyis a szlovákok otthonában is győzelemre készült.
   
Ehhez képest az első negyedben a hazaiak húztak el 2-0-ra, s bár az egyenlítés a második negyed elején sikerült (2-2), a folytatásban is a szlovákoknál maradt az előny (3-2, 4-3). 

 Fotó: MTI

Egészen a játékrész végéig, hét másodperccel a nagyszünet előtt ugyanis Szivós Márton hatalmas gólt ragasztott a vendéglátók kapujába (4-4).
    
A harmadik nyolc percben 6-6-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, míg nem Erdélyi Balázs és a duplázó Angyal Dániel is eredményes volt (6-8). Viszont tetemesebb különbségre nem tudott szert tenni a magyar válogatott, amellyel a rendre egygólnyira felzárkózó szlovák együttes tartotta a lépést (7-8, 8-9, 9-10).

A kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Madaras Norbert löketével lett 9-11, majd a befejező negyed közepén Salamon Ferenc (10-12), utána pedig Varga Dénes jóvoltából maradt kéttalálatnyi a különbség (11-13). A legvégén még gólt szereztek a szlovákok, de ez csak a szépítéshez volt elegendő.

Eredmény – vízilabda Világliga-selejtező, 4. forduló

Szlovákia-Magyarország 12-13 (2-1, 2-3, 3-5, 5-4)
a góldobók:
Polovic, Gyurik 3-3, Famera, Seman 2-2, Zatovic, Balázs 1-1, illetve Vámos 3, Angyal, Német, Salamon 2-2, Szivós, Erdélyi, Madaras, Varga Dénes 1-1 

4. NEGYED

5-8. PERC: Szépen járattuk körbe a labdát, az akció végén Salamon célzott pontosan (10-12). Gólkényszerben játszanak a szlovákok, 13-11 után minden akcióból gólt kellene hogy dobjanak. Egy emberelőnyös gólt még behúzta a végén, 13-12-re nyertünk.

1-4. PERC: Két gyors szlovák gólt a negyed elején, de szerencsére Vámos is megvillant, így 10-9-re módosult az állás, majd Madaras Norbert emberelőnyből jegyzett gólt (11-9). A kapufa segítségével szépítettek a hazaiak, jó lenne a végéig kihúzni ezzel a minimális előnnyel (10-11).

3. NEGYED

5-8. PERC: Szép szlovák gól, messziről, majd a negyed végén Erdélyi Balázs állította vissza az egygólos különbséget (7-6). Remek hajrá, Angyal dobott gólt, majd a kiálítása után a szlovákok, de a következő támadásból Németh Toni lőtte a kilencediket (7-9).

1-4. PERC: A szlovákok megint elhozták a labdát a ráúszásnál. Több labdaváltás után Bedő durrantott fölé, majd Decker hárított nagyot. Az első emberelőnyös találatukat szerezték a szlovákok (5-4). Németh Toni kapott szép labdát a hosszún, már csak be kellett húznia az üres kapuba (5-5), majd szinte azonnal Salamon Ferenc lövése is a hálóban kötött ki, először vezetünk (5-6).

2. NEGYED

5-8. PERC: Vámos második találatával ismét egál, 3-3. Nagy védések mindkét kapustól, így nem változott az állás, majd az utolsó két percbe fordulva megint akciógólból találtak be a szlovákok Gyurik révén (4-3). Az egyenlítésért támadva Varga Dénes parádés lövése sajnos nem akadt be, Szivos viszont nagy gólt dobott (4-4). Ez a negyed vége.

1-4. PERC: Ahhoz képest, hogy sok találatot vártunk, 10 perc után mindössze három született. Most már négy, hiszen Vámos Márton egyenlített (2-2). Közben bekaptunk egy újabb gólt, megint a hazaiaknál az előny (3-2). Nem vagyunk túl jó formában, Varga Dénes nem először hibázott ziccerben.

1. NEGYED

5-8. PERC: A meccs első találatát a hazaiak szerezték, ráadásul emberhátrányból (1-0). A harmadik emberelőnyünkből sem született gól, kicsit pontosabban kellene játszani, főleg úgy, hogy a szlovákok másodszor is bevették Decker Attila kapuját (2-0). Na végre, Angyal Dániel betalált (2-1).

1-4. PERC: A Világligában kisebb labdával és kisebb pályán játszanak, így vélhetően sokgólos meccset látunk. A szlovákok első kísérlete a kapufán csattant. A negyed felénél még nem esett gól, bár mindkét oldalon voltak lehetőségek.

Már a himnuszok szólnak a kassai uszodában, hamarosan kezdődik a találkozó.

Előzetes: A hétvégi Volvo Kupa után túl sokat nem pihenhettek a fiúk, hiszen kedden újabb erőpróba várt a Benedek-csapatra: a szlovákok elleni Világliga-meccs.

A szomszédokat az első fordulóban sikerült legyőzni, ráadásul könnyedén, majd a görögök és a románok ellen is hoztuk a kötelezőt, így maximális pontszámmal, az első helyről várhatjuk a visszavágókat.

A hírek szerint telt ház fogadja majd a csapatokat Kassán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik