Sport

Triplaparádé lett a gálameccsből

Russell Westbrook (russell westbrook, )
Russell Westbrook (russell westbrook, )

Minden idők legtöbb pontját hozta az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-gálája, amit a nyugat nyert meg 163-158-ra.

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a szezonfelező gálamérkőzésen egy ideje már nem a védekezésé a főszerep és a magyar idő szerint hétfő hajnali, New York-i összecsapásra ez hatványozottan igaz volt. Több jól tüzelő játékos is bekerült a keleti, illetve a nyugati csapatba és nem is fogták vissza magukat: összesen 133 triplakísérlet volt a meccsen, amiből 48 sikeres volt, ez pedig jócskán túlszárnyalta a tavalyi harmincas termést.

A nyugat végül 163-158-ra nyert, az összesen elért 321 pont pedig rekord a liga történetében. A korábbi csúcsot épp tavaly állították fel, akkor 318-ig jutottak felek.


Russell Westbrook lett az MVP
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A találkozó legjobbjának Russell Westbrookot, az Oklahoma City Thunder védőjét választották. A 26 esztendős játékos az első félidőben rekordot döntött azzal, hogy összehozott 27 pontot, végül 41-gyel zárt, amivel csak egy egységgel maradt el a legendás Wilt Chamberlain vonatkozó csúcsától, amit még 1962-ben ért el.

Eredmény – NBA All Star-gála

Kelet – Nyugat 158-163 (36-47, 46-36, 40-39, 36-41)

Videó – A mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik