Sport

Olimpia 2024: belehúztak az olaszok

olimpiai-zaszlo(960x640).jpg (olimpiai zászló)
olimpiai-zaszlo(960x640).jpg (olimpiai zászló)

A 2024-es olimpiára jelentkező Róma pályázati vezetői, Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke és Luca Di Montezemolo, a pályázati bizottság első embere szerdán tájékoztatták terveikről és elképzeléseikről a NOB elnökét, Thomas Bachot.

A NOB december 8-án fogadta el az Agenda 2020 modernizációs programot, amely révén a jövőben a jelenleginél olcsóbban, gazdaságosabban lehet nyári és téli olimpiát rendezni. Ennek egyik pontja, hogy a potenciális jelentkezők – még mielőtt belevágnának a hivatalos kandidálásba – előzetesen egyeztetnek a NOB-bal a terveikről. Így elkerülhetőek a felesleges kiadások.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A genfi látogatás kapcsán Bach örömtelinek tartotta, hogy a római vezetők már most kihasználták ezt a lehetőséget, hogy a hivatalos pályázat előtt beszéltek az elképzelésekről.
    
Róma mellett eddig Boston és Durban jelezte, hogy versenybe száll, illetve Németországból Hamburg vagy Berlin szintén beadja pályázatát, valamint Párizs, Baku, Doha és Isztambul is érdeklődik.
    
A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. A MOB a közgyűlés döntéséről már tájékoztatta a NOB-ot.
    
A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik