Sport

Hatmilliárd euróért rendezne olimpiát Párizs

olimpiai-zaszlo(960x640).jpg (olimpiai zászló)
olimpiai-zaszlo(960x640).jpg (olimpiai zászló)

Átszámítva körülbelül 1903 milliárd forintba kerülne Párizsnak, hogy megrendezze a 2024-es nyári olimpiát.

Erről Anne Hidalgo, a francia főváros főpolgármestere beszélt csütörtökön azon az eseményen, amelyen bemutatták a lehetséges ötkarikás rendezéssel foglalkozó tanulmányt.

A különböző sportlétesítmények felújítására nem kellene sokat költeniük a franciáknak, ugyanis olyan ultramodern stadionokkal rendelkeznek, mint a Stade de France vagy a Roland Garros teniszközpont.

A “műveleti költségek” 3,2 milliárd eurót tennének ki, ebből 1,85 milliárd eurót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fedezne, a fennmaradó összeg 97 százalékát pedig magántőkéből teremtenék elő. További 3 milliárd euróra lenne szükség az infrastruktúra fejlesztésére, az olimpiai falu létrehozására, valamint új létesítmények felépítésére – ezen a költségen az állami és magánbefektetők fele-fele arányban osztoznának.

Fotó: Europress fotóügynökség

Párizs – amely 1900 és 1924 után harmadszor lehet házigazda – jelentkezett a 2012-es játékok lebonyolítására is, ám alulmaradt Londonnal szemben. Korábban az 1992-es és 2008-as játékokról is lemaradt.

A 2024-es olimpiára Boston, Róma, valamint Németország egy városa – Hamburg vagy Berlin – jelezte, hogy versenybe száll, míg Párizs, Durban, Baku, Doha és Isztambul is komolyan érdeklődik.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

A jövő évi játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik