Sport

Babosék tét nélküli meccsen verték a szerbeket

Babos Tímea (babos tímea, )
Babos Tímea (babos tímea, )

A már tét nélküli páros mérkőzésen Babos Tímea és Jani Réka három szettben legyőzte a szerb duót, így a magyarok 2-1-es vereséget szenvedtek csütörtökön a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, a budapesti Syma Csarnokban.

Az egyesek után 2-0-s, behozhatatlan előnyre szert tett szerbek 1 óra 44 perces csatában maradtak alul. Babos keserűen elevenítette fel a nagy csatában elvesztett egyes meccsét:
    
“Szomorú vagyok, úgy érzem, mindent megtettem a győzelemért. Nem volt könnyű Dalma veresége után felmenni a pályára, éreztem a nyomást. Ez persze nem kifogás, nyerhettem volna” – mondta, hozzátéve, bízik benne, hogy pénteken javít az osztrákok ellen.


 Fotó: MTI

Juhász Gábor kapitány azt emelte ki, hogy bár az első mérkőzés simább volt, mindkét találkozó apróságokon múlott.

“Az első meccsen Dalma többször is 40-15-re vezetett, de nem tudta hozni a gémeket. Timi is megérezte a hazai pályát, ez valakit megerősít, valakit pedig görcsösebbé tesz. Lehet, hogy Belgrádban más eredmény született volna. A holnapi felállás már nagyjából megvan a fejemben, bízom benne, hogy sikerül felülkerekednünk az osztrákokon.”
    
Pénteken a Magyarország-Ausztria párharc 16 órakor kezdődik.

Eredmény – FED Kupa, A csoport

Szerbia-Magyarország 2-1
Aleksandra Krunic, Ivana Jorovic – Babos Tímea, Jani Réka 6:4, 6:7 (2-7), 2-6

korábban:
Aleksandra Krunic-Babos Tímea 7:6 (8-6), 0:6, 7:6 (7-5)
Ivana Jorovic-Gálfi Dalma 6:1, 6:0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik