Sport

Harmadik lett a Póta, Pergel duó

Póta Georgina (póta georgina, )
Póta Georgina (póta georgina, )

Póta Georgina és Pergel Szandra duója kikapott az elődöntőben, így harmadikként zárt párosban az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának idei első versenyén, a budapesti Tüskecsarnokban.

A nyolcadik helyen kiemelt magyar kettős azzal a hongkongi párossal csapott össze szombaton délután a legjobb négy között, amely egy körrel korábban az elsőként rangsorolt lengyel Katarzyna Grzybowska, Natalia Partyka duót búcsúztatta.

Az első szettet Pótáék nyerték, s a folytatásban is maradt a szoros küzdelem, de a második felvonás Csiang Hua-csüné és Li Cseng-vané lett. A következő két játszmán is osztoztak a felek, így jöhetett a döntő szett, amelyben az ázsiaiak 5-1-re elhúztak. A magyarok felzárkóztak, majd 9-9-nél utolérték a riválist, de fordítaniuk nem sikerült, a hongkongiak pedig harmadik meccslabdájukat már értékesítették, így ők játszhatnak vasárnap a fináléban.

A viadalon így nincs már magyar játékos versenyben.

Az U21-es korosztályban – ahol csak egyesben zajlott a verseny – már szombaton véget értek a küzdelmek, a férfiaknál hongkongi, a nőknél pedig japán győztest avattak.

Eredmény – női páros, elődöntő

Csiang Hua-csün, Li Cseng-van (hongkongi) – Pergel, Póta 3-2 (-10, 8, -8, 6, 11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik