Sport

Bosszantó fehérvári vereség

Kovács Csaba (kovács csaba, )
Kovács Csaba (kovács csaba, )

A Graz 4-2-re nyert a Fehérvár AV19 vendégeként az osztrák bázisú jégkorong-bajnokságban (EBEL).

Lendületesen kezdett pénteken este a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a Graz ellen, a 10. percben pedig a vezetést is megszerezte a magyar együttes, Kóger kotorta be a kapuba a kapusról lecsorgó pakkot. Nem örülhettünk túl sokáig, postafordultával válaszolt Walker és, ha őszinték akarunk lenni, Engstrand kapus sem állt a helyzet magaslatán.

A bekapott gól mintha kissé kedvét szegte volna a fehérvári csapatnak, a második harmad elejét pedig többnyire a saját harmadában töltötte a házigazda, a graziak pedig két emberelőnyös találattal megnyugtató előnybe kerültek. Kettős fórból sikerült szépíteni, így pedig ismét nyílttá vált a mérkőzés.

Sajnos nem sikerült az egyenlítés a harmadik felvonás kezdetén, sőt, az 51. percben újra a vendégek voltak eredményesek egy védelmi megingásnak köszönhetően, innen pedig már nem volt visszaút. A Graz 4-2-re nyert.

Eredmény – EBEL, alapszakasz

Fehérvár AV19 – Graz 99ers 2-4 (1-1, 1-2, 0-1)
gól:
Kóger (10.), Sarauer (34.), illetve Walker (11., 29.), Ganahl (24., 51.) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik