Sport

Darts-vb: Itt az új világbajnok!

gary anderson (gary anderson)
gary anderson (gary anderson)

A skót Gary Anderson pályafutása első világbajnoki címét nyerte a PDC-nél, miután egy végletekig kiélezett ütközetben legyőzte Phil Taylort.

Vasárnap este Londonban rendezték a PDC darts-világbajnokság döntőjét, ahol az angolok élő legendája, Phil Taylor és skót kihívója, Gary Anderson csapott össze. Elöljáróban annyit mondanánk: igazán drámai ütközet volt!

Anderson kezdett jobban, 3-1-re vezetett, de Taylor rákapcsolt és nyert zsinórban három szettet, amivel átvette a vezetést. A nyolcadik felvonásban a skót játszott jobban, ám az egyenlítéshez az is kellett, hogy angol riválisa három nyílból nem tudott kiszállni 24-ről.


A győztes, Gary Anderson
Fotó: Europress Fotóügynökség

Anderson aztán a kilencedik szettet két tripla 20-assal kezdte, de a harmadik nyíllal kiütötte a másik kettőt, így nullázott, Taylor pedig kihasználta ezt. A következő legben ismét a skót versenyzőt hátráltatták a körülmények, ugyanis megzavarták kiszálló közben a nézőtérről… Félő volt, hogy megviselik a történtek és sima vége lesz az izgalmas összecsapásnak, de előbb 0-2-ről fordított a szetten belül, majd a megnyert játszmákat tekintve elhúzott 6-4-re.

Ekkor jött egy szünet, melyből Taylor szédületes formában jött vissza, egyenlített, így jöhetett a döntő szett. Utolsó játszmát aztán 3-0-ra nyerte Anderson, azaz új világbajnoka van a dartsnak!

Eredmény – darts-vb, döntő

Gary Anderson (skót, 4.) – Phil Taylor (angol, 2.) 7-6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik