A szerda kora délutáni startot jelentős érdeklődés övezte, a viadalt lebonyolítók, a spanyol vitorlás szövetség és a katalán főváros elöljárói mellett érdeklődők és családtagok, barátok népes csapata búcsúztatta el a résztvevőket, akiket a mintegy 24 ezer tengeri mérföldes, kikötés nélküli földkerülés zárultával, március végére-április elejére várnak vissza Barcelonába.
Fotó: Facebook
A Spirit of Hungary jó rajtot vett, és a győzelemre leginkább esélyesnek tartott, Alex Thomson vezette Hugo Boss nyomában a harmadik helyre sorolt be, majd az első helyzetjelentés arról szólt, hogy Fa Nándorék három további egység közelében a nyolcadik helyen haladnak. A tervek szerint a mezőny három nap alatt ér Gibraltárba, ahonnan Afrika felé veszi az irányt.
Fa Nándor társa az új-zélandi Conrad Colman, a magyar hajós 61 évével a mezőny legidősebb, a 31 esztendős Colman pedig a legfiatalabb tagja. Fa – aki háromszoros földkerülőnek számít – március 23-án, Székesfehérváron mutatta be 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlását, amellyel a hajóosztály világbajnoki sorozatában indul.
A Barcelona World Race-t, amelynek összdíjazása 500 ezer euró, ezúttal harmadszor rendezik meg.