Sport

Sziporkáztak az osztrákok Oberstdorfban

A győztes Stefan Kraft és a második Michael Hayböck jóvoltából kettős osztrák siker született a 63. síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán.

A már az első sorozat után is vezető, 21 éves Kraft 6,9 ponttal utasította maga mögé honfitársát, s egyéniben pályafutása első világkupa-diadalát aratta.

Harmadikként a szlovén Peter Prevc zárt, míg a negyedik az összetett vk-címvédő lengyel Kamil Stoch lett. A Négysáncverseny legutóbbi kiírásának győztese, az osztrák Thomas Diethart ezúttal mindössze a 27. helyen végzett.

Fotó: Europress fotóügynökség

Az oberstdorfi versenyt eredetileg vasárnap kellett volna lebonyolítani, de a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt hétfőre halasztották.

A Négysáncverseny történetében eddig mindössze egyszer akadt példa törlésre: 2008 januárjában az innsbrucki felvonás esett a szél áldozatául, azt végül Bischofshofenbe helyezték át, ahol így két viadalt rendeztek.

A világkupa-sorozatba tartozó esemény csütörtökön Garmisch-Partenkirchen folytatódik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: vasárnap Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.

Eredmény – Négysáncverseny, Oberstdorf

1. Stefan Kraft (osztrák) 291,9 pont (136,5 m/129 m)
2. Michael Hayböck (osztrák) 285,0 (137,5/132,5)
3. Peter Prevc (szlovén) 283,9 (139,5/125,5)

Az összetett vk állása: 1. Hayböck 513 pont, 2. Anders Fannemel (norvég) 512, 3. Roman Koudelka (cseh) 506

Ajánlott videó

Olvasói sztorik