Sport

Négysáncverseny: hiányozhat az egyik legnagyobb ász

Kamil Stoch még mindig bokaműtéte után lábadozik és nem akar kockáztatni a világbajnokság előtt.

Egyelőre bizonytalan, hogy részt vehet-e a hétvégén rajtoló Négysáncversenyen Kamil Stoch, a lengyelek kétszeres olimpiai bajnok síugrója, aki december elején bokaműtéten esett át. A 27 éves sportoló november közepén, az idénynyitó klingenthali verseny előtti edzésen sérült meg, és végül meg kellett operálni.

A nemzetközi szövetség internetes oldalának nyilatkozva most azt mondta: egyelőre nem tudja, hogy el tud-e indulni a hétvégén.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Egyre jobban van a lábam, de természetesen még nem százszázalékos. Már nem olyan erős a fájdalom, mint korábban, a dolgok jó irányba tartanak, de még időre van szükségem ahhoz, hogy utolérjem magam” – fogalmazott az összetett világkupagyőztes.

Hozzátette: a februári világbajnokságra is gondolva nem akarja az egészégét mindenáron kockáztatni.

A vk-sorozatba is beletartozó Négysáncverseny első állomásának a németországi Oberstdorf ad otthont vasárnap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik