Sport

Németh: Hiányzott egy vezér a csapatból

női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott)
női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott)

Hatodik lett a magyar női kézilabda-válogatott a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon. Németh András szerint közel sem nyújtottunk olyan teljesítményt, mint norvégok elleni mérkőzésen.

A találkozó kétezer néző előtt kezdődött, a szünetre négyezren lettek a lelátón, később pedig még többen érkeztek. Eleinte felváltva estek a találatok, majd a szellős hazai védekezés miatt lépéselőnybe kerültek a franciák. A második félidőben is akadozott a magyar csapat játéka, de újra szoros lett az állás. Az utolsó percben Németh kért időt, hátha sikerül egyenlíteni, a bírók azonban elvették a labdát, amit a hátralévő másodpercekben a franciák már nem adtak ki a kezükből, így övék lett az ötödik hely.

A magyar szövetségi kapitány a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a norvégok elleni szerdai meccs legjobbjai most nem tudtak ugyanolyan jó teljesítményt nyújtani, így cserélni kellett.


 Fotó: MTI

“Ezért folyamatosan hátrányban voltunk, és csak egy rövid szakaszra tudtuk átvenni a vezetést. Így pedig a franciák megérdemelten nyertek”.
    
A szakvezető összességében elégedett a hatodik hellyel, amint azt kiemelte: a célt teljesítették, mindhárom magyarországi helyszínen szerepeltek, és feltűntek olyan fiatalok, akikre a jövőben is lehet támaszkodni.
    
“Minden találkozónkon szoros eredmény született, és sajnos a felkészülés alatt ezekhez hasonlókat nem tudtunk vívni, ráadásul akkor még Görbicz is a csapattal volt. Ami igazán hiányzott ebből a csapatból, az az igazi vezér” – tette hozzá Németh, aki reméli, hogy sikerül majd kijutni a riói olimpiára. Ugyanakkor jelezte: a vb-selejtezőt még biztosan Görbicz Anita nélkül kell megvívni jövő nyáron, de a vb-n talán már játszhat a győri világklasszis.


 Fotó: MTI

Hozzátette: szó sincs arról, hogy az idősebb játékosokról lemondanának, hiszen Bulath és Triscsuk teljesítményével elégedett volt.
    
Bíró Blanka ugyancsak örült annak, hogy a csapat Budapesten is játszhatott, de úgy fogalmazott, csapattársaival csalódottak is egyben, hogy a zárómeccset nem nyerték meg.
    
“A védekezésünk néha kicsit szétesett, pedig mindenki küzdött, harcolt. Sajnos így alakult” – jegyezte meg a kapus. “Fontos volt nekünk, hogy ötödikek legyünk, lehet, hogy ezzel könnyebb lesz kiharcolni egy olimpiai selejtezős helyet” – nyilatkozott Alain Portes, a franciák szövetségi kapitánya, aki még hozzátette: csalódás volt a számukra, hogy nem jutottak elődöntőbe.

Az eredeti célkitűzés a hat közé kerülés volt, ezt teljesítette a várandós Görbicz nélkül felálló csapat, amelyre már csak egy program vár a tornán: a vasárnapi sorsoláson kap ellenfelet a jövő évi dániai világbajnokság selejtezőjére. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik