Sport

Már második a Fehérvár

Bartalis István (bartalis istván, )
Bartalis István (bartalis istván, )

A székesfehérvári jégkorongcsapat hazai környezetben győzte le a Villachot az osztrák bázisú bajnokságban (EBEL).

A csütörtök esti mérkőzés előtt Hetényi Zoltánt köszöntötte a hazai publikum, a válogatott kapuvédő, aki betegsége miatt az egész szezont kihagyja, most vette át az Év jégkorongozójának járó elismerést.

Az első harmad derekáig kellett várni az első találatra, azt a Villach szerezte, Brunner lövése után a korong a vasról pattant be a fehérvári kapuba. Szerencsére nem kellett sokat várni a fehérvári válaszra, Bartalis fórból tüntette el a két csapat közti különbséget.

Jól játszott a Volán, ennek pedig a 32. percben lett újabb gól az eredménye, Wehrs szépségdíjas találattal jelentkezett. Megvolt az esélye az osztrák csapatnak az egyenlítésre, ugyanis büntetőt lőhetett a Villach, azonban Engstrand kapus magabiztosan hárított.

A harmadik felvonás egyenlő erők küzdelmét hozta, majd kettőre növelte előnyét a Fehérvár, Sarauer iratkozott fel a góllövők közé. A Villach a saját dolgát nehezítette meg a hajrában a kiállításokkal, Marino emberelőnyből állította be a 4-1-es végeredményt.

Győzelmével a magyar csapat feljött a második helyre, igaz a riválisok később lépnek jégre a fordulóban.

Eredmény – EBEL, alapszakasz, 28. forduló

Fehérvár AV19 – Villach (osztrák) 4-1 (1-1, 1-0, 2-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik