Sport

U20-as hoki-vb: csoda lenne a feljutás

Tisztes helytállást, azaz a bennmaradásnál többet remél a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége a vasárnap rajtoló dunaújvárosi U20-as divízió I/B-világbajnokságon szereplő magyar válogatottól.

Amint az az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, nagy sportdiplomáciai siker, hogy a tavalyi, miskolci divízió II/A-vb után ismét Magyarország, ezúttal Dunaújváros adhat otthont a juniorok legrangosabb magyar érdekeltségű világversenyének.

A csapatot immár második esztendeje az a Rich Chernomaz irányítja, aki a felnőttválogatott szövetségi kapitánya is egyben. Kiemelte: a hazai pálya egy éve előny volt, hiszen sikerült kiharcolni a feljutást, ugyanez egy szinttel feljebb viszont már-már csoda kategória lenne. A tisztes helytállás azt jelenti, hogy a 3-5. hely valamelyikét kellene elérnie a gárdának a lengyeleket, kazahokat, franciákat, ukránokat és japánokat felvonultató mezőnyben.

Chernomaz úgy fogalmazott: a magyar utánpótlás egyre jobb, köszönhetően az évek óta folyó szisztematikus munkának, és annak, hogy egyre több a jégpálya. Mint mondta, jelzés értékű, hogy a mostani 29-es keretből már hatan – Erőss Zoltán, Galló Vilmos, Garát Zsombor, Keresztúry Erik, Kiss Zsombor és Láday Tamás – légiósok, hárman közülük a tengerentúlon játszanak rangos bajnokságokban.

 Fotó: MTI

A csapat gerincét az ifj. Ocskay Gábor Akadémia és a MAC adja, előbbiből tizenegyen, utóbbiból tízen tagjai a keretnek. A magyar együttes a jelenlegi idényben minden hónapban több napon keresztül együtt készülhetett, illetve tornákon vehetett részt, ami nagy segítség volt a számára.

Az U20-as elit vb-n tíz, a divízió I/A-ban hat csapat szerepel, így a magyarok jelenleg a 17-22. helyen állnak a világban a divízió I/B-s besorolásukkal.

A vb-re teljesen felújították a dunaújvárosi jégcsarnokot, az öltözőket, zuhanyozókat, lelátót. A tornára a belépés ingyenes. A meccsekről élő közvetítés lesz a szövetség honlapján, az icehockey.hu oldalon.

A magyarok vasárnap a lengyelekkel, hétfőn a franciákkal, szerdán az ukránokkal, csütörtökön a kazahokkal, a szombati zárónapon pedig a japánokkal mérkőznek egyformán 16.30-as kezdéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik