Michelisz zsinórban harmadszor a legnépszerűbb

Ismét Michelisz Norbert autóversenyző lett a legnépszerűbb hazai sportoló a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett szavazáson.

Az MSÚSZ tagjai idén is – immár 57. alkalommal – megválasztják az év legjobb sportolóit, a szurkolók voksai nyomán pedig az év legnépszerűbb sportolója címet is kihirdetik. A túraautó-világbajnokságon negyedik helyen végzett Michelisz Norbert sorozatban harmadszor kapta a legtöbb voksot az adidas közönségszavazáson.


   
Az év férfi és női sportolójának személyére, valamint a legjobb csapatra, edzőre és szövetségi kapitányra, azaz az első három sorrendjére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestjén derül fény. A december 18-án 18.30 órakor kezdődő műsort a Duna Televízió élőben közvetíti. Pajor-Gyulai László MSÚSZ-elnök elmondta, hogy idén is több újdonsággal készültek: a gálán jutalmazzák a nem olimpiai sportágak legjobbjait, s új lesz a helyszín is, a Deák téri Akvárium Klub. Hozzátette, több mint 300 sportújságíró adta le szavazatát, s ez csúcsot jelent. 
    
Dobor Dezső sajtófőnök, az MSÚSZ alelnöke kiemelte, hogy eddig 28 sportág képviselői szerepeltek a díjazottak között, ez a szám idén bővülhet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.