Sport

Bátor célokkal kezdik a kézi-Eb-t a románok

A nyolc közé várja csapatát Gheorghe Tadici, a román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnap kezdődő magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon.

A szakember az európai szövetség honlapjának kedden elmondta: az elmúlt időszakban nem úgy szerepeltek, ahogy elvárták tőlük, a 2012-es Eb-n és a tavalyi világbajnokságon csak tizedikek lettek, de most szeretnének előrébb, a mezőny első felében végezni.
   
Hangsúlyozta, egyértelműen a 2016-os riói olimpiára való kijutás a fő cél. A mostani kontinensviadalon a nyolc, a jövő évi vb-n pedig az első hat közé igyekeznek kerülni, mert akkor részt vehetnek az ötkarikás selejtezőtornán.


 Fotó: Europress Fotóügynökség

Tadici bízik benne, hogy a rutinos játékosai – például Aurelia Bradeanu, Paula Ungureanu vagy Valentina Elisei – jól együtt tudnak dolgozni a fiatalokkal, Denisa Deduval és Gabriela Perianuval. 
    
A román válogatott a hétvégén Németországban játszott két mérkőzést, 27-23-ra és 26-23-ra nyert. Cristina Neagu összesen 19-szer volt eredményes – 14-es és 5-ös leosztásban – noha térd- és vállpanaszokkal küzd. Utóbb azt mondta: biztosan játszani fog az Eb-n.
    
“Nagyon kemény csoportba kerültünk a norvégok, a dánok és az ukránok mellé, de optimistán várom a tornát” – jegyezte meg Tadici.
    
Ha a románok a debreceni csoportban az első három között végeznek, ugyanott játsszák a középdöntőt a magyar-orosz-spanyol-lengyel kvartett legjobb három csapatával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik