Sport

“Azt mondták megölnek, ha nem veszítek szettet”

Az ATP-világranglista 164. helyén álló Marius Copil egy román honlapnak adott őszinte interjút.

A főként Challenger-versenyeken induló román teniszező elárulta, nem olcsó mulatság ez a sportág. Mint mondta, korábban Peter Carlssonnal, Robin Söderling egykori edzőjével dolgozott, akinek havi 4250 eurót, azaz átszámítva körülbelül 1,3 millió forintot fizetett havonta, plusz nyereményei hét százalékát neki adta.

Egyes becslések szerint Copil édesapja idáig 600 ezer eurót “ölt” fia karrierjébe, ami barátok közt sem kevesebb, mint 180 millió forint. A válogatott sporotló nem tudott pontos összeget mondani, ellenben azt megjegyezte, hogy az elmúlt két évben már saját magának finanszírozta a versenyeit, utazásait.

Milos Raonic, Grigor DImitrov vagy épp Bernard Tomic már nagy eredményeket tudhat maga mögött, pedig Copil korosztályához tartoznak. A román fiú szerint ez is csak pénz kérdése.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Mondok egy példát. 2009-ben elődöntőt játszottam Cremonában Tomic ellen, aki akkor 170. volt a világranglistán, én pedig harminc hellyel voltam mögötte. Tudja mennyi ember volt vele? Hat! Nekem pedig csak egy edzőm volt. Ez óriási különbség. Tomic kapott egy hitelkártyát az Ausztrál Tenisz Szövetségtől, és már akkor 1,5 millió dollárt elköltött róla. Kimeríthetetlen kártya volt, ráadásul már juniorként szponzori szerződést kötött a Nike-kal. Tőlük 300 ezer dollárt kapott évente. Én ezzel szemben 15 ezer dollárt kaptam csak, ennek a húsz százaléka pedig a menedzseremet illette” – nyilatkozott.

Hozzátette, a Román Tenisz Szövetség tehetne többet is sportolóiért, ugyanis van, mikor 11-12 játékosnak kell egy pályán edzenie és nincsenek megfelelő körülmények a sikerek eléréséhez.

Végül a bundázásról kérdezték a játékost, aki meglepő vallomással állt elő.

“Aki csal, azt élete végéig el kell tiltani. Nem tisztelik a sportot és gyávák. Egyszer Miamiban engem is megkerestek, hogy bundázzak, 30 ezer euróért cserébe. Rögtön jelentettem, ugyanis ha nem teszem meg és később kiderül, akkor bajban lettem volna. Ezután is sorra jöttek a hasonló megkeresések, sokszor halálos fenyegetéssel fűszerezve: meghalsz, ha nem vesztesz szettet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik