Sport

Ilyen szexi futóruhát még nem láttál

Az amerikai atléta, Maggie Vessey nem igazán az eredményeivel hívja fel magára a figyelmet, sokkal inkább szexi futódresszeivel.

A 32 éves futónő eddigi karrierje során nem ért el nagy eredményeket, mindössze kétszer volt ott a világbajnokságon: 2009-ben hetedik lett a 800-as elődöntőben, 2011-ben pedig hatodik a fináléban.

Ami miatt mégis beszélnek Vessey-ről, az a feltűnő ruhaválasztása, hiszen a csinos atléta egészen merész dresszekben versenyez az utóbbi időben.

 Fotó: Twitter

“Az év elején szakítottam addigi szponzorommal. Ott álltam felszerelés nélkül. Akkor jött az ötlet, elkezdtem hát együttműködni Merlin Castell Los Angeles-i divattervezővel” – nyilatkozta a Runner’s World magazinban

800 méteren a legjobb időeredménye 1:57.84, viszonyításképp a 2012-es londoni olimpián a számot az orosz Maria Savinova nyerte 1:56.19-cel, vagyis érthető, miért így próbálja felhívni magára a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik