Sport

Dobrovitz harmadik a budapesti lovas világkupán

A holland Koos de Ronde nyerte a négyesfogathajtók főversenyét a Papp László Sportarénában zajló UNIQA lovas világkupán, így megakadályozta honfitársa, Ijsbrand Chardon triplázását. Legjobb magyarként Dobrovitz József harmadik lett.

A vasárnapi vk-fordulóban a negyedikként induló, csapatban négyszeres világbajnok de Ronde volt az első, aki igazán gyors menetet produkált a maraton- és akadályhajtást ötvöző pályán, amit jól érzékeltet, hogy öt másodperces időbüntetést érő verőhibája ellenére is elsőként került 130 másodperc alá (124.83 mp).

A szombati bemelegítő versenyszámban ifjabb Dobrovitz József egyedüliként mutatott be két hibátlan menetet, ezúttal viszont nem tudta megismételni ezt a teljesítményt, két verőhibájával elszállt az esélye arra, hogy bekerüljön a legjobb hármat felvonultató összevetésbe.

Az egyéniben négyszeres, csapatban kilencszeres vb-aranyérmes Chardon viszont a leggyorsabb volt az első körben, csaknem két másodperccel megelőzte a vk-sorozatot 2013-ban megnyerő de Rondét. Az egy nappal korábban legjobbnak bizonyult Dobrovitz Józsefnek szintén akadt egy verőhibája, a két hollandtól emiatt több mint öt másodperccel elmaradt, de az összevetésbe így is simán került be.

 Fotó: MTI

A három legjobb mögött a német Georg von Stein negyedik, a szabadkártyával indult ifj. Dobrovitz ötödik, a szintén német Christoph Sandmann hatodik, míg az ugyancsak szabadkártyás Osztertág Márk hetedik lett.

A második, kissé rövidített pályán már nem hibázott a vecsési hajtó, ezzel magasra tette a lécet holland riválisainak. Csakhogy de Ronde elképesztő tempóban cikázott az akadályok között, s ezt hibátlanul tette, így több mint tíz másodperces előnnyel vette át a vezetést. Ezáltal az elmúlt két budapesti versenyen győztes Chardonnak kockáztatnia kellett, s bár a pályát gyorsabban teljesítette, két verőhibája miatt végül a második helyre szorult.

A 145 cm-re kiírt díjugrató Grand Prix 32 fős mezőnyéből nyolc lovas teljesítette hibátlanul az alappályát, köztük négy magyar: Horváth Balázs, Krucsó Balázs, Pirik Zsolt és Hugyecz Mariann. Horváth Balázs lova, Zordon az összevetés első akadályát leütötte, Pirik Zsolt lova kétszer hibázott. Krucsó Balázs és Hugyecz Mariann egyaránt hibátlanul mentek, ráadásul előbbi remek idővel. Őt csak a verseny győztese, az összevetésben utolsóként indult osztrák Markus Stock tudta megverni. Harmadik helyen a lengyel Andrzej Oplatek végzett.

A sportesemények mellett olyan világszínvonalú előadásnak is tapsolhatott a közönség, mint amilyen a francia Jean Francois Pignoné volt. A látványos és megható szabadidomítású produkció során Pignon egyetlen kényszerítőeszköz nélkül irányította lovait. A programban felléptek csikósok, huszárok, trükklovasok, és délelőtt, amikor gyerekekkel telt meg a csarnok, volt póni galoppverseny is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik