Sport

Újra Budapesten a világ leglátványosabb versenye

Red Bull Air Race (red bull air race, )
Red Bull Air Race (red bull air race, )

Hét ország nyolc városában, köztük fővárosunkban is versenyeznek majd a világ legjobb műrepülő-pilótái a Red Bull Air Race elnevezésű sorozatban jövőre.

A szervezők szerdán a japán Csibában mutatták be hivatalosan a 2015-ös versenynaptárt. A sorozat az Egyesült Arab Emírségekben indul február közepén, Magyarországra július elején látogat el a mezőny, amelynek tagja Besenyei Péter korábbi világbajnok is, aki 2003-ban nyerte meg az Air Race összetett pontversenyét.

 

A 2005-ben útjára indított világbajnokság – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – az idén három év szünet után folytatódott. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a felfújható kapuk – amelyek mentén a versenyzők a pályát teljesítik – pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.

Budapest legutóbb 2009-ben volt házigazdája a Red Bull Air Race-nek.

 

A magyar kormány támogatja a rendezést 2015 és 2017 között. A Magyar Közlönyben augusztus 15-én megjelent határozatában a kormány jelezte, hogy felkérte az illetékes minisztert, gondoskodjon arról, hogy a sorozat jogtulajdonosa és a Hungaroring Sport Zrt. között a szükséges szerződéseket megkössék, illetve azt is kérte a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztertől, hogy a rendezéshez szükséges anyagi fedezetet, legfeljebb évi hatmillió eurót (1,9 milliárd forintot) biztosítsa.

A Red Bull Air Race 2015-ös versenynaptára:

február 13-14., Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi
május 16-17., Japán, Csiba
május 30-31., Oroszország, Szocsi
július 4-5., Magyarország, Budapest
augusztus 15-16., Nagy-Britannia, Ascot
szeptember 5-6., Ausztria, Spielberg
szeptember 26-27., Egyesült Államok, Fort Worth
október 17-18., Egyesült Államok, Las Vegas

Ajánlott videó

Olvasói sztorik