Sport

Szenzációs meccsen gyűrte le a Szegedet a Honvéd

Hazai medencében egy góllal kikapott a Szeged a Honvédtól a férfi vízilabda ob I 9. fordulójának szerdai összecsapásán.

Az előző idény bronzérmesének és negyedik helyezettjének találkozójára az újszegedi sportuszodában a vártnál kevesebben, mintegy kétszázan voltak kíváncsiak.

Az új idényben az alapszakasz nyolc fordulója után az ötödik, illetve hatodik helyet elfoglaló csapatok emberelőnyös találatokkal indítottak (1-1), utána viszont jobbára szép akciógólok sorjáztak, és az első nyolc percben 3-1-re, majd 4-2-re elhúzott a vendéglátó együttes.

 Fotó: MTI

Honvéd-szépítés után a folytatásban 5-3-ra módosult az állás, ám a szegedi előny növekedése helyett váratlan fordulat következett: a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely sorozatban háromszor is villant, és a fővárosi alakulat 6-5-re átvette a vezetést. 

A nagyszünetet követően kölcsönösen leálltak a csapatok a gólszerzéssel, a harmadik negyed hajrájában egyszer azért így is betalált a Honvéd, ám válasz is érkezett (6-7).

A befejező nyolc perc elején kétszer is egyenlített a Szeged (7-7, 8-8), csakhogy 10-8-ra elhúzott a kispesti gárda. Innen még beérte a vendégeket a hazai együttes (10-10), 11-11 után azonban az utolsó szó – az ekkor ötödször is betaláló Kiss révén – a Honvédé lett, amely a legvégén már nem engedte ki kezéből a váratlan, de megérdemelt sikert, 12-11-re nyerve a rangadót. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik