Sport

Rapid tenisztől lelkes Federer

Federer (federer, )
Federer (federer, )

A labdarúgás és a tenisz az a két látványsport, amely szabályai több mint száz éve szinte semmit sem változtak. Többek közt ezért szeretjük. Most mégis valami újjal próbálkoznak.

Hat helyett csak négy nyert gém, 3:3-as állásnál kerül sor a 6:6-nál megszokott rövidítésre. A játékokon belül 40-40-nél a következő pont győztese nem előnyhöz jut, hanem rögtön megnyeri a gémet, emellett a hálóról az adogatóudvarba pattanó szerva érvényesnek számít, és nem kell megismételni. Nagyjából ennyi, ami fenekestül felforgatja a jelenleg ismert teniszt. Az ötletgazdák szerint nem felforgatja, hanem felgyorsítja – nem mintha gond lett volna az eddigi “lassú” tenisz nézettségével, sőt.

Minden esetre 17-szeres Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer és Lleyton Hewitt január 12-én, Sydneyben már az új szabályok szerint meccsel, egyelőre csak bemutató jelleggel. Az újdonságokat az ausztrál klubbajnokságban tesztelték a közelmúltban, és a tapasztalatok szerint a felére csökkent a mérkőzések hossza. Federer saját bevallása szerint lelkes.

Ugyanakkor a helyzet az, hogy egyes teniszezők annyira annyira pontosak, hogy tízből nyolcszor simán képesek direkt necceset szerválni… Hogy ebből mi lesz?

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik