Nyert Kijevben, BL-nyolcaddöntős a Szeged

A MOL-Pick Szeged 29-25-re nyert az ukrán Motor Zaporizzsja ideiglenes otthonában, Kijevben a férfikézilabda Bajnokok Ligája hetedik fordulójában.

A két csapat szeptember 28-i meccsén a Pick csak nehezen győzött 27-26-ra, azóta viszont valósággal szárnyal, és a szoros találkozóit rendre megnyerte. A combsérüléssel bajlódó Ilyés Ferenc most nem tartott társaival.

Juan Carlos Pastor együttese rendkívül magabiztosan játszott az első félidőben, és Dean Bombac, valamint Balogh Zsolt vezetésével négygólos előnyre tett szert. A folytatásban sem engedte magához közel riválisát, folyamatosan tartotta a négy-öt gólos különbséget. Hat és fél perccel a vége előtt ugyan három gólra feljött a Zaporizzsja, ráadásul emberelőnybe is került, de Jose Manuel Sierra bravúrjainak, valamint Balogh újabb találatának köszönhetően ezt szakaszt is “nullára” hozta a Szeged (23-27). Azt a hazaiak is érezték, hogy ezzel az utolsó lehetőségüket is elszalasztották, a Szeged pedig magabiztosan nyert.

A Tisza-partiak ezzel teljesítették a minimális célt, a nyolcaddöntőbe jutást.

Következő mérkőzésükön, december 6-án a csoportelsőségért azt a lengyel Kielcét fogadják, amelytől az eddigi egyetlen vereségüket szenvedték el. A gárdának a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev a vezetőedzője.

Eredmény – férfikézilabda Bjanokok Ligája, D csoport, 7. forduló

Motor Zaporizzsja (ukrán) – MOL-Pick Szeged 25-29 (12-16)
a magyar csapat gólszerzői: Balogh 7, Bombac 7/1, Mindegía 5, Parrondo 3, Prodanovics 2/1, Källman 2, Zubai 1, Blazevic 1, Vadkerti 1

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.