Sport

Gálaelőadást rendezett a Veszprém

Közel került az MKB-MVM Veszprém ahhoz, hogy megnyerje csoportját a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, miután a hatodik fordulóban, szombaton nyert a vendég macedón Vardar Szkopje ellen, és továbbra is százszázalékos.

Egy hete nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Veszprém a szezonban először pontot vagy pontokat veszítsen, azonban remek hajrával sikerült minimális különbséggel diadalmaskodnia. A sérüléséből felépült Nagy Laszló ezúttal is csak a kispadon kapott helyett.

Ezúttal remekül kezdett a házigazda, a 7. percben, 5-1-nél kénytelen volt időt kérni a Vardar, amely ráadásul elveszítette egyik legjobbját, a súlyos lábsérülést szenvedett Lackovicot. Amíg Mikler átlagban minden második lövést hárított, addig a túloldalon Sterbik csak akkor találkozott a labdával, amikor azt ki kellett vennie a hálóból. Később azért az ex-veszprémi hálóőr teljesítménye is feljavult, de ez csak arra volt elegendő, hogy állandósuljon a különbség (20. perc: 11-6).

A szünetig több hiba is akadt a veszprémieknél, ám nem kellett aggódni az eredmény miatt.


Fotó: MTI

A folytatásban hiába próbálta meg gyorsítani a játékot a Szkopje, ezen a napon a közönsége által űzött Veszprém remekelt, és szebbnél szebb gólokkal szórakoztatta szurkolóit. Ugyan az addig sziporkázó Ilic büntetőt rontott, de a mérkőzés hajrájában, az 57. percben már tízgólos volt a különbség (32-22). Egy látványos “légi akrobatikus” góllal szépített a Vardar, de ezen a napon legfeljebb ennek örülhetett.

A siker azt jelenti, hogy a szezonban hibátlan magyar bajnok közel került a csoportelsőséghez, és ebben az esetben a kieséses szakaszban élvezheti majd a hazai pálya előnyét.

A Veszprém egy hét múlva az orosz Csehovot fogadja.

Eredmény – férfikézilabda Bajnokok Ligája, C csoport

MKB-MVM Veszprém – Vardar Szkopje (macedón) 32-24 (16-10)
a Veszprém góldobói: Ilic 8, Zeitz 7, Sulic 3, Chema 3, Ruesga 3, Ugalde 2, Iváncsik 2, Gulyás 1, Schuch 1, Terzic 1, Nilsson 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik