Sport

Furcsa ügy vethet véget egy bokszoló karrierjének

Egy indiai bokszolónő nem akarta átvenni a neki járó bronzérmet, amivel magára haragította a nemzetközi szervezetet.

Laishram Sarita Devi bronzérmet szerzett az Ázsiai Játékokon. Az indiai bokszolónő a 60 kilogrammosok mezőnyében végzett a harmadik helyen úgy, hogy az elődöntőben a későbbi győztestől kapott ki.

Sarita az elődöntő után megkérdőjelezte a bírák döntését, majd az éremátadón át sem akarta venni a bronzot – nem engedte, hogy a nyakába akasszák. Végül ugyan elvette, de a pódiumon csak a kezében tartotta, majd mikor elment, többszöri felszólítás ellenére is otthagyta.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az amatőr ökölvívásért felelős szervezetnél nem nézték mindezt jó szemmel, az AIBA elnöke éles kritikát fogalmazott meg:

„Ez a viselkedés sehol a világon nem elfogadható. Úgy vélem, ezzel véget is ért a bokszolói karrierje. A fegyelmi bizottság már vizsgálja az ügyet és hamarosan döntést fog hozni” – mondta Wu Ching-kuo.

Videó – Sarita nem vette át az érmét:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik