Sport

Ösztöndíjat osztanak a tehetséges fiataloknak

A Budapesti Olimipia Mozgalom november 15-től várja azon sportolók jelentkezését, akik felsőfokú, vagy szakmát adó tanulmányokat folytatnak és olimpiai kerettagok. Az alapítvány átvállalja a oktatási költségeket.

Nyúl Sándor, Kulcsár Krisztián és Szalay-Berzeviczy Attila kezdeményezésére nagy sikerrel indította útnak a „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány a fiatal sportolók ösztöndíj programját, amellyel a sportolói karrierje mellett felsőfokú vagy szakmát adó tanulmányokat folytató olimpiai kerettagokat támogatnak. Az első pályázati évben a kuratórium 75 jelentkező közül választotta ki azt a 16 tehetséges, olimpiai sportágban szereplő sportolót, akiknek tanulmányi költségeit teljes egészében átvállalja az alapítvány.


Várhelyi Anna a magyar női-kardvívás egyik legígéretesebb tehetsége szintén támogatott
Fotó: MTI 

November 15-én új pályázati periódus kezdődik, a kuratórium az év végéig várja az újabb jelentkezéseket.“Mi nem elsősorban a már befutott és csúcson lévő sportolókra kívánunk fókuszálni, hanem a tehetséges reménységeinkre. Olyan fiatalokat szeretnénk segíteni, akik mögött még nincs jelentősebb állami támogatás, még nincsenek szponzoraik, de már bontogatják szárnyaikat. Célunk, hogy ne kelljen az élsport és a továbbtanulás között választaniuk” – ad felvilágosítást a nemes célról Bóta Kinga, a BOM főtitkára, egykori olimpiai ezüstérmes kajakos.

Az alapítvány kuratóriuma a döntéshozatalkor nemcsak az eredményességre figyel, hanem a szociális háttérre is. A pályázati anyagokat olvasva olykor szívszorító történetekkel is találkoznak, hiszen akadnak olyan sportolók, akik Gerevich ösztöndíjukból a családjukat is támogatják.

Gercsák Szabina – cselgáncsozó – is a BOM Alapítvány támogatásával végzi tanulmányait 
Fotó: MTI 

A BOM ösztöndíjprogramba olimpiai és paralimpiai sportágak olimpiai kerettagjai kerülhetnek be. A pályázati anyagban a választott iskolától hallgatói igazolásra, a sportági szakszövetségtől elnöki vagy főtitkári ajánlásra, illetve amennyiben a sportoló szociálisan rászoruló, ennek bemutatására van szükség ahhoz, hogy egy-egy pályázó anyaga a sportszakmai bizottság, majd a kuratórium elé kerüljön.

A BOM kuratóriuma számára a döntés-előkészítést a Buzgó József – Nemzeti Sport főszerkesztő – által elnökölt sportszakmai bizottság végzi. A tagok sem akárkik, hiszen Gundel Takács Gábor, Hajdu B. István, Kálnoki-Kis Attila, Dr. Kemény Dénes, Schulek Csaba vagy épp Dr. Szabó Tünde kellő sportági ismerettel, szakértelemmel és empátiával van felvértezve ahhoz, hogy megfelelően válogassanak a jelentkezők közül.

A szakmai bizottság nem szigorú kritériumrendszer alapján, hanem személyre szabottan, egyéni értékek, tényezők szerint mérlegeli a benyújtott pályázatokat és a lehetőségekhez mérten próbál minél több olimpiai sportágban segítséget nyújtsunk a sportolóknak. Fontos kiemelni, hogy a BOM támogatóinak köszönhetően nem csak egy-egy évet, hanem a kiválasztott sportolók teljes oktatás időszakának a finanszírozását átvállalja, és nem csak egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat, de OKJ-s vagy szakiskolai képzéshez is anyagi segítséget nyújt.

Ők lettek a BOM első támogatottjai:

1.Ambrus Krisztina (Asztalitenisz – OB1., TOP 12 3., EB 5., Ifi EB 2.) – Budapesti Corvinus Egyetem
2. Bertus Kitti (Evezés – Ifi EB 9., Ifi EK 3.) – Szinergia Üzleti Szki.
3.Farkasdi Ramóna (Kajak-kenu – Ifi VB 1. 2. Ifi EB 2×1, Ifi Olimpia 1.) – Széchényi István Egyetem
4.Gercsák Szabina (Judo – Ifi VB 1., Ifi EB 1., Junior EB 2.) – Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
5.Hidvégi Vid (Torna – EB 4., VB 4., Londoni Olimpia 8.) – Budapesti Sportszövetségek Uniója
6.Horváth Zsanett (Triatlon – Junior EB ranglista 1., Ifi EB 1.) – Best Work Oktató és Szolg. Kft.
7.Joó Abigél (Judo – EB 2×1., VB 7., Londoni Olimpia 5.) – Szent István Egyetem
8.Lantos Ádám (Kajak-Kenu – VB 4., U23 EB 3.) – OKTÁV Továbbképző Központ
9.Meilinger Csaba (Paraúszás – Paralimpia 2012 London 8., VB 8, EB 5.) – Pécsi Tudományegyetem
10. Réti Anna (Öttusa – Ifi A EB 5. Biathle Ifi VB 4., Junior OB 2.) – Szegedi Tudományegyetem
11. Schmelcz Vivien Fanni (Atlétika – U23 EB. 7. hely) – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
12.Simon Béla (Evezés – 2012 London 13. hely, U23 VB 2.) – Nyugat-magyarországi Egyetem
13.Szabó Kristóf Zoltán (Kajak-Kenu – Ifi EB 2., U23 EB 3.) – Budapesti Gazdasági Főiskola
14. Tóth Márton (Kajak-kenu – VB 3., EB 1.2.3.) – Károli Gáspár Református Egyetem)
15. Várhelyi Anna Judit (Vívás – Junior VB 2. egyéni, VB 4. csapat) – Budapesti Sportszövetségek Uniója
16.Zs. Tóth Anna (Öttusa – Youth “A” VB 3., EB 2. Pánamerika Bajnokság 1.) – Altisz Alapítványi Gimnázium

Ajánlott videó

Olvasói sztorik