Sport

13 éves úszózsenivel megyünk a világbajnokságra

Az eddig még pályafutása alatt is 43 korosztályos rekordot döntő Gyurinovics Fanni ott lehet a dohai rövid pályás világbajnokságon.

Gyurinovics Fanniról a sport24 2011 novemberében írt először. Címünkben új magyar csodafegyvernek neveztük, és már akkor sem éreztük ezt túlzásnak. Azóta három év telt el és a 2001. október 24-én született – azaz még két napig csak 12 éves – kislány fejlődése töretlen, idén 23 nagymedencés és 20 rövid pályás korosztályos országos rekordot döntött meg.

 
Gyurinovics Fanni és édesapja
Forrás: ujeuropaalapitvany.hu 

„Bajáról indulva, Kiskunhalast és Pécset megjárva jutott el Fanni a Jövő SC-be, és csak onnan került tavaly az UTE úszói közé, a Gyurta fivérek, Sztankovics Anna és Kiss Nikoletta táraságába. Nem sorolhatok fel mindenkit, aki egészen mostanáig a segítőtársa volt, azt viszont érdekességként említhetem, hogy úszni Hosszú Katinka nagypapája tanította meg, nevelőedzője jó barátom és utcaszomszédom Kiss József volt, Pécsen pedig Dr. Anatolij Petrov mesteredző, Jakabos Zsuzsanna korábbi mestere csiszolta a tudását” – mutatta be kislányát az édesapa a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Fannit a Gerevich Alapítvány támogatja és jelenleg Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virt Balázs és újabban a műhelyfőnököt gyakran helyettesítő Kutasi Gergő gondoskodik a felkészítéséről.”

A legnagyobb elismerést azonban az jelentheti Gyurinovics Fanni és vele együtt „kortársa”, a Kőbánya SC-ben úszó Késely Ajna számára, hogy Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya mindkettőjüket elindítja a dohai rövid pályás világbajnokságon.

„Az eredményeikkel, a szorgalmukkal és a tehetségükkel mindenképpen rászolgáltak a szereplésre. Sokat tanulhatnak, ott lehetnek a „nagyok” közvetlen közelében és kellő bátorsággal még jó időket is úszhatnak” – hangsúlyozta Kiss László, akinek e téren is bőven van tapasztalata, hiszen Egerszegi Krisztina, az első számú tanítványa már 14 évesen olimpiai aranyéremmel büszkélkedhetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik