Sport

Képtelen nyerni az Edmonton

Az Edmonton Oilers jégkorongcsapata negyedik mérkőzését is elveszítette az NHL alapszakaszában.

A kanadai hokicsapat az előző szezonban mindössze 29 győzelmet szerzett, ezzel a nyugati konferencia végén kullogott. Az Edmonton Oilers ennek az idénynek megfiatalított kerettel vágott neki és nagyon úgy fest, hogy idén sem számíthatnak túl sok jóra az együttes szurkolói.

Az Oilers az első három meccséből egyet sem nyert meg, az egyiken szerzett egy pontot azzal, hogy nem a rendes játékidőben kapott ki. Ezúttal az immáron Arizona néven futó Coyotes otthonában vendégeskedett az Edmonton és hiába szerzett korán vezetést, vesztesen kellett elhagynia a jeget: a hazaiak a triplázó Mikkel Boedker vezérletével nyertek 7-4-re.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Keleti rangadó is színesítette a magyar idő szerint csütörtök hajnali játéknapot, a Boston Bruins látogatott Detroitba. A vendégek kétszer szereztek vezetést a meccsen, a Red Wings pedig kétszer egyenlített. A rendes játékidő, majd az öt perc hosszabbítás sem hozta meg a döntést, így jöhettek a rávezetések: a hazai kétszer rontottak, a bostoniaktól Krejci és Smith is betalált, a Boston örülhetett a plusz egy pontnak.

A Calgary Flames hosszabbításban csikarta ki a 2-1-es győzelmet a Chicago Blackhawks otthonában. A találkozó hőse egyértelműen a kanadai csapat svájci hálóőre, Jonas Hiller, aki a kapujára tartó 50 (!) lövésből 49-et hatástalanított. A Flames mindössze 18-szor tette próbára Corey Crawfordot.

Eredmények – NHL, alapszakasz

Arizona Coyotes – Edmonton Oilers 7-4
Detroit Red Wings – Boston Bruins 2-3 – szétlövésekkel
Chicago Blackhawks – Calgary Flames 1-2 – hosszabbításban 

Videó – Az Edmonton újabb veresége:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik