Sport

A Győr minden meccsen „meg fog halni” a győzelemért

Újabb egy esztendővel meghosszabbították azt a megállapodást, amelynek értelmében a Digi támogatja a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát - hangzott el az egyesület és a távközlési társaság sportcsatornája vezetőinek csütörtöki sajtótájékoztatóján.

“Magyarországon a győri csapat egy márka, egy sikertörténet évek óta” – mondta Faragó András, a Digi Sport főszerkesztője, nagyon könnyű döntésnek nevezve, hogy a negyedik évben is támogassák-e a Bajnokok Ligája-címvédő együttest.

Hozzátette: a csatorna a csapat minden hazai mérkőzését élőben, HD-minőségben közvetíti, ahogy eddig is, a felek közötti jó viszonyra utalva pedig megjegyezte: szakembereik nagyon sokat segítettek abban, hogy az új győri multifunkcionális csarnok televíziós szempontból is kiváló legyen.

Az MTI érdeklődésére a szerződés összegéről – konkrét szám említése nélkül – úgy nyilatkozott: magyar szinten a női kézilabdában kiemelkedő, több tízmilliós összegről van szó, amivel mindkét fél elégedett lehet.

Kelecsényi Ernő klubelnök kiemelte, komoly múltra tekint vissza a felek együttműködése, ők pedig szeretnek az évek során bejáratott partnerekre támaszkodni, azt ígérve, “minden mérkőzésen meg fogunk halni azért, hogy győzelem legyen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik