Sport

Ilyet se sűrűn láttunk a teniszben

Hatalmas meglepetésre kikapott egy kínai teniszezőtől a nem éppen nyugodt játékáról és visszafogott magatartásáról híres Fabio Fognini Sanghajban. Az olasz két sunyi, csúnya gesztussal fejezte be a szereplését.

A világranglista 553. helyén álló, szabadkártyával induló kínai Vang Csu-han két játszmában legyőzte a 15. helyen kiemelt olasz Fabio Fogninit a 6,52 millió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A hazai közönség nagy örömére Vang rövidítésben megnyerte az első szettet, majd 6-4-re hozta a másodikat a november 18-i, budapesti Tennis Classics gálán is fellépő, a világranglistán 17. Fognini ellen.
    
Az olasz játékos nehezen viselte el a vereséget. A kézfogásuk után, amikor Vang már a mérkőzés bírájának nyújtott kezet, átbújt a kezek alatt, és meglökte ellenfelét, majd később a középső ujját mutatta a kínai szurkolóknak. 

Fognini híres arról, hogy kicsit elszalad vele a ló a teniszpályán, idén nyáron például 10 millió forintnak megfelelő bírságot szabtak ki rá a wimbledoni torna után, többek közt “vizuális obszcenitást” róttak fel neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik