Sport

Ilyen sem történt még az NFL-ben

A Cleveland Browns csapata 28-3-as hátrányból fordított és nyert a Tennessee Titans otthonában.

Érdemes ebben a szezonban a Cleveland meccseit nézni, ugyanis a Browns rendre szoros összecsapásokat játszik. A hazai pályán játszó Tennessee már 28-3-ra is vezetett az első félidőben, ám a vendégek innen kapaszkodtak vissza, majd bő egy perccel a vége előtt egy touchdownnal a vezetést is átvették. Mivel nem sikerült a hazaiaknak pontot szerezniük a folytatásban, 28-29 lett a vége.

A Cleveland 2013. szeptember 22., azaz bő egy év után nyert ismét idegenben. Ami ennél is nagyobb tett, hogy korábban vendégcsapat még nem tudott ekkora hátrányból nyerni, azaz a Browns történelmet is írt.


A Browns végül lelépte a Titanst
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Ha már történelem, Peyton Manning ismét hallatott magáról. Az Arizona Cardinals ellen megnyert meccsen négy TD-passza is volt, ezzel átlépte az 500 touchdown-passzos álomhatárt. Ez korábban csak Brett Favre-nak sikerült a ligában, ő 508-ig jutott. Manning jelenleg 503-nál jár. A Cardinalsnak ez volt az első veresége a szezonban.

Tom Brady sem tétlenkedett, magyar idő szerint hétfőn hajnalban 43-17-es győzelemre vezette a New England Patriotsot a Cincinnatti Bengals ellen, amely szintén először zakózott az idényben. Brady a hatodik irányító a liga történetében, aki elérte az 50 ezer passzolt yardot.

A New York Jets nem teszi ki az ablakba a San Diego elleni produkciót, ugyanis a csapat még csak pontot sem tudott szerezni. 31-0 lett a végeredmény.

Eredmények – NFL, alapszakasz

Carolina – Panthers – Chicago Bears 31-24
Dallas Cowboys – Houston Texans 20-17 – hosszabbításban
Detroit Lions – Buffalo Bills 14-17
Indianapolis Colts – Baltimore Ravens 20-13
Jacksonville Jaguars – Pittsburgh Steelers 9-17
New Orleans Saints – Tampa Bay Buccaneers 37-31 – hosszabbításban
New York Giants – Atlanta Falcons 30-20
Philadelphia Eagles – St. Louis Rams 34-28
Tennessee Titans – Cleveland Browns 28-29
Denver Broncos – Arizona Cardinals 41-20
San Diego Chargers – New York Jets 31-0
San Francisco 49ers – Kansas City Chiefs 22-17
New England Patriots –  Cincinnati Bengals 43-17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik