Sport

Változtattak a vívók

Udvarhelyi Gábor (udvarhelyi gábor, rédli andrás, )
Udvarhelyi Gábor (udvarhelyi gábor, rédli andrás, )

Udvarhelyi Gábor irányítja szövetségi kapitányként a magyar vívóválogatottat a jelenlegi olimpiai ciklus végéig.

Korábban három, fegyvernemenkénti kapitányos rendszer működött, majd hat vezetőedző fogta össze az egyes szakágakat, akiknek a tevékenységét szakmai alelnök felügyelte társadalmi munkában. Utoljára 2005-ben volt szövetségi kapitánya a magyar vívósportnak. Most újra van.

A 61 éves Udvarhelyi Gábor mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként évtizedek óta meghatározó alakja a magyar vívósportnak. A sportág – azon belül a párbajtőr – legfrissebb kiemelkedő sikerei közül a férfi párbajtőr-válogatott tavalyi vb-diadalából, illetve Rédli András idei Eb-győzelméből vállalt részt, de ott volt a pást mellett például Nagy Tímea sydneyi győzelmekor is.  

“Végtelenül megtisztelő, hogy az elnök és az elnökség felkért erre a feladatra” – mondta az MVSZ szerdai sajtótájékoztatóján a kapitány, aki szerint azért indokolt a poszt újbóli betöltése, mert az olimpiai kvalifikáció eredményessége érdekében egy irányba kell mozdítani a magyar vívást és összefogás szükséges.

Udvarhelyi szerdától a vívás első számú szakmai vezetőjeként a riói olimpia végéig, 2016. augusztus 31-ig kap megbízást. Munkáját vezetőedzők segítik. A férfi párbajtőrt Gelley István, a női párbajtőrt Kovács Iván, a férfi kardot Somlai Béla, a női kardot az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, a női és férfi tőrt pedig egy személyben Érsek Zsolt irányítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik