Sport

Komoly támogatóra lelt a magyar vízilabda

Az E.ON Hungária Zrt. két éven át a Magyar Vízilabda Szövetség és a két felnőttválogatott főtámogatója lesz. Az együttműködés a sikeres riói szereplés egyik záloga lehet.

A megállapodás értelmében a főtámogatói szerepvállalás mellett névadó szponzor is lesz az E.ON, méghozzá a férfi ob I.-es bajnokság, valamint a férfi Szuperkupa esetében. 

Kemény Dénes, a szerda délelőtti ünnepélyes sajtóeseményen elmondta, nem könnyű a sportszervezeteknek hosszú távra tervezni, de ez kell, hogy legyen a feladat. A vízilabda szövetség elnöke elárulta, hogy közel féléves tárgyalás után sikerült megállapodni az E.ON-nal. 



Megállapodott az E.ON és a Magyar Vízilabda Szövetség

Fotó: Sport24 

„Tudom, hogy ez a megállapodás mennyire fontos az E.ON alkalmazottai számára, akik minden nap próbálnak megújulni, és próbálnak a vízilabdacsapatokkal azonos értékeket mutatni. Egy kétéves pénzügyi elkötelezettség előtt állunk. Természetesen minden energiánkkal támogatni fogjuk ezeket a sikeres válogatottakat. Köszönöm, hogy minket választottak” – ezek már Eric Depluet, a cég elnök-vezérigazgatójának szavai voltak, aki tehát kitüntetettnek érezte magát, amiért a vízilabdás közösség megkereste a vállalatcsoportot. 

Hozzátette, pár éve, mikor először járt Magyarországon, és meglátott egy óriásplakátot, amelyen egy vízilabdázó szerepelt egy másik cég támogatásával, kollégáival feltették maguknak a kérdést: miért nem ők szerepelnek azon a képen?

Most ez így lesz, két évig, azaz a riói olimpia évéig szól ez a megállapodás, amely Merész András női és Benedek Tibor férfikapitány szerint is óriási segítséget adhat, nyugodt hátteret a sikeres szerepléshez.

Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese így értékelte a megállapodást: 

„Sok mindent lehetne támogatni, egy sportszponzorációba sok minden belefér, mi azért választottuk a vízilabdát, mert szeretnénk tanulni. Egy vállalt sokat tud ugyanis tanulni egy olyan közösségtől, amely évek óta a világ élvonalában van. Ráadásul úgy, hogy folyamatosan meg tud újulni, folyamatosan fejleszti az önismeretét, és még le is aratja a babérokat. Egy olyan vállalatnak, amely mintegy 3 millió embernek ad energiát naponta, állandóan meg kell újulnia. Úgy kell az embereket szolgálnunk, hogy azok ne csak ügyfelek legyenek számunkra, hanem önmagunkért szeressenek minket, ahogyan tesszük azt a vízilabda-válogatottakkal. Ezeket a titkokat szeretnénk ellesni, s ha fele olyan sikeresek leszünk, mint a válogatottak, akkor már boldogak lehetünk”.



A vízen úsztak a labdák

Fotó: Sport24 

A sajtóesemény végén három óriásvízilabda úszott le a Szabadság-híd tövétől a Dunán, köszöntve a jövőbe mutató megállapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik