Sport

Afrikai dominancia az Ázsiai Játékokon

Az eseményen az atlétikai versenyek első két napján hét döntőből ötben is afrikai siker született.

Megoszlanak a vélemények az Ázsiai Olimpiai Bizottságban (AOC) az afrikai születésű atléták tömeges honosításáról, s szerepeltetésükről az Ázsiai Játékokon. A kérdés újra meg újra felvetődik, elsősorban az Ázsiai Játékok alatt, s így történt ezúttal is, miután a dél-koreai Incshonban az atlétikai versenyek első két napján – a gyaloglást nem számítva – a hét döntőből ötben afrikai siker született.

Vej Csin-hung, az AOC tiszteletbeli elnöke hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy veszélyesnek tartja a honosításokat, mert ahol megveszik az eredményes sportolókat, ott a hazai tehetségek háttérbe szorulnak, és nem foglalkoznak velük. Vele szemben Huszein al-Muszallam, az AOC főigazgatója ugyanazon a sajtóeseményen azt hangsúlyozta, hogy a kiváló afrikai sportolók szerinte nem fogják elvenni az ázsiai születésű atléták kedvét, sőt, emelik a színvonalat, és még jobb teljesítményre ösztönzik őket.


Femi Ogunode diadala 100 méteren
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Maguk az atléták között sincs egyetértés a kérdésben: Incshonban különösen a hazai futók adtak hangot nemtetszésüknek, mert szerintük sokkal jobban szerepelhetnének, ha nem kéne afrikaiak ellen is versenyezniük.

A női 10 000 méter japán bronzérmese, Hagivara Ajumi szerint két oldala van a kérdésnek, mert egyrészt szerinte az afrikai atléták nagyobb támogatást kapnak, mint az ázsiaiak, ugyanakkor a jelenlétük motivációt is jelent, s ez a jövőben kamatozni fog számára. Hagivara számát az etióp születésű, de immár egyesült arab emírségekbeli Alia Szaed Mohamed nyerte.

Férfi 100 méteren a nigériai születésű, 2009 óta katari Femi Ogunode, míg női 400-on az idei évet még nigériai színekben kezdő, azóta már bahreini Oluwakemi Mujidat Adekoya győzött. Ogunode 100-on 9.93 másodperccel nyert, s ezzel nem csupán kontinentális csúcsot állított fel, hanem ő lett az első “ázsiai”, aki 10 másodpercen belül teljesítette a klasszikus távot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik