Sport

Gyengén kezdett, de végül nyert a Veszprém

A férfikézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Veszprém nehéz kezdés után 37-32-re verte aCsehovszkije Medvegyi csapatát.

A Veszprém tavaly a legjobb négybe jutott, ott viszont a Kiel és a Barcelona is legyőzte Nagy Lászlóékat, így csak a negedik helyen zártak. Idén viszont már döntőbe, sőt aranyéremig jutnának a veszprémi kézisek, ehhez azonban több akadályon át vezet az út.

Rögtön az első BL-meccsen a Csehovszkije Medvegyit kellett legyőzni, idegenben, ami bár könnyű feladatnak tűnt, mégsem lett teljesen az. Az első félidőben ugyanis gyengén védekezett a magyar együttes, nem is tudták leszakítani az orosz csapatot, így sokáig maximum egy-két találattal vezetett csak a Veszprém.

 Fotó: MTI

A szünet után azonban magasabb sebességfokozatba kapcsoltak a vendégek, és megszórták az oroszokat, így a 40. perc végén már nyolccal is ment az Ortega-csapat.

Itt el is dőlt a két pont sorsa, a kérdés már csak az volt, mennyivel nyer végül a Veszprém: a Medvegyi jól hajrázott a tartalékos magyar csapat ellen, így végül “csak” öttel, 37-32-re nyertek a vendégek. 

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, 1. forduló, C csoport

Csehovszkije Medvegyi (orosz) – MKB-MVM Veszprém 32-37

2. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Chernoivanov lőtte az újabb orosz gólt, Ugalde meg a következő magyart (29-36). A meccs már rég eldőlt, igazából a különbség a kérdéses. Orosz oldalon Kotov és Selmenko, magyaron Zeitz lőtt gól (32-37). Ez a vége.

21-25. PERC: Dereven fordult be szépen, ott is a gól, majd Momir Ilics ünnepelt (26-33). Ugalde szép találatával megint magyar gól (26-34). Andrejevre nem figyelt senki, ezt ki is használta, majd Ruesga lőtte át a blokkot (28-35).

16-20. PERC: Kornev lövése beakadt, Sulicé is (23-31). Derevem is kozmetikázott az eredményen, előtte Sulicot pirops lappal kiállították (24-31). Nilsson egy védővel a nyakán is gólt dobott (24-32).

11-15. PERC: Dereven faragott a hátrányból, majd utána a hetesét kivédte Mikler (20-27), Ugalde viszont nem hibázott (20-28). Chernoivanov és Sulic is betalált, majd Andrejev lövése akadt be. Gyors gólok, nem unatkozunk (22-29). Sulic megint eredményes és még kiállítás is, orosz időkérés (22-30).

6-10. PERC: Megint Marguc! 19-24, nagyon jó igazolásnak bizonyult a szlovén kézis. Chema is gól dobott, így már hat van közte (19-25). Szépen végigjátszotta az akciót a Veszprém, Sulic révén pedig gólt is dobtak (19-27).

1-5. PERC: Három góllal nyitott a Veszprém, Ilics, Marguc, Ilics sorrendben, majd egy orosz találat következett. Marguc remek találatával meglépett a magyar csapat, de Kotov minusz négyen tartja az oroszokat (19-23).

Vége az első félidőnek. Könnyű meccset vártunk, ehhez képest izgalmas találkozót vívnak a felek.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Zhitnikov nagyon nagy gól dobott, a másik oldalon pedig Nagy Lászlót tüntették el a vonalon belül, hetes. Ilics belőtte (14-16). Újabb orosz gól, de Ugalde ejtése is utat talált magának a kapuba (15-17). Nem igaz, Dereven megint, nem tudjuk őket leszakítani (16-17). Széééép, Ilics és Ugalde gyors góljaival 16-19, de utána hazai találat következett (17-19).

21-25. PERC: A vezetésért támadhattak a hazaiak, Ugalde viszont a Veszprémet juttatta előnyhöz (12-13). Heteshez jutottak az oroszok, Kovalev keze pedig nem remegett meg (13-13). Ilics és Ugalde ismét gólt dobott, megint kettő közte (13-15).

16-20. PERC: Dereven mattolta Miklert, majd Nagy László nagy erővel bombázott a hálóba (9-12). Hihetetlen, de az oroszok zsinórban háromszor is beköszöntek, pedig a mérkőzés előtt egyértelmű volt, hogy a Veszprém több góllal is nyerhet (12-12).

11-15. PERC: Közben gól itt, gól ott, 6-6 az állás. Ilics és Csernoivanov köszönt be, ezzel 7-7, de szerencsére gyorsan jött két veszprémi találat, mindkettő Sulic révén (7-9), majd hogy ne legyen unalmas a meccs, az oroszok megint közelebb férkőztek (8-9). Nilsson parádés gólt lőtt, 11-8 a Veszprémnek.

6-10. PERC: Iváncsik Gergő szépen a szélről, védhetetlenül (2-4). Kotov ütemtelenül engedte el a labdát, és a kapufa segítségével talált be, majd Marguc azonnal visszaállította a különbséget (3-5). Kovalev bevágta a megítélt hetest (4-5). Sőt, Chernoivanov lövése is bent van, így már egyenlő az állás (5-5).

1-5. PERC: Nagy kiharcolt egy hetest rögtön az első percben, Ilics pedig megszerezte a meccs első gólját (0-1). Egy hazai gól után megismétlődött az előbbi történet, Ilics megint a hálóba helyezte a labdát (1-2). Sulic lőtte a harmadikat, a másik oldalon Zhitnikov pattintása bent van (2-3).

Vélhetően nagy különbséggel nyer majd a magyar csapat, szurkoljunk együtt a Veszprémnek, hogy ez valóban így is legyen.

Előzetes: Az előző idényben negyedik helyen végzett veszprémiek most többre vágynak azon túl, hogy bejutnak a kölni négyesdöntőbe.

Erre minden esélyük meglehet, hiszen jól sikerültek a nyári igazolások, és a magyar bajnokságnál erősebb SEHA Ligában hat találkozón sem találtak legyőzőre.

A gárda szombaton a Csehovszkije Medvegyi otthonában lép fel; az oroszok különösen hazai környezetben veszélyesek, ezzel együtt Nagy Lászlóék esélyesek a két pont begyűjtésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik