Sport sport

Babát vár a soproni kosaras

Fegyverneky Zsófia után Nagy-Bujdosó Nóra is bejelentette, hogy anyai örömök elé néz. A vezetőség módosította az elvárásokat.

Alig egy hónappal ezelőtt a magyar válogatott kosárlabdázó, Fegyverneky Zsófia gyermeket vár. A héten az is kiderült, hogy Nagy-Bujdosó Nóra is anyai örömök elé néz. Ez kicsit módosította az Uniqua Euroleasing Sopron célkitűzéseit a szezonra vonatkozóan.

„Mindenekelőtt ezúton is sok boldogságot, jó egészséget kívánok Nórinak! Hasonlókat tudok elmondani, mint Fegyverneky Zsófi esetében. Nem ért teljesen váratlanul a bejelentés. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a felkészülés során másodszor kell újraterveznünk a csapatot! Miután Ciglar Iva és Zsovár Orsolya mellett csupán a szintén csak 25 éves Simon Zsófi nevezhető rutinos játékosnak a keretünkben, alaposan át kell gondolnunk a csapat elé támasztott elvárásainkat. A magyar bajnokságban véleményem szerint hat csapat fog versenyt futni az érmes helyekért, és a realitás azt mondatja, hogy nekünk ezen helyek egyikét kell elérnünk. Most van itt az ideje, hogy kimondjuk, le kell tennünk azt a terhet, mely 20 év óta kizárólag a bajnoki cím megszerzése esetén jelentett elégedettséget Sopronban! Az Európa Kupában a csoportból való továbbjutás is jó eredménynek számít. Nóri posztján, a keretünkben rendelkezésre álló fiatal játékosok előtt nyílik majd lehetőség, hogy bizonyítsanak” – mondta a csapat hivatalos honlapjának Török Zoltán ügyvezető igazgató.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.