Sport

Esztergályos Patrik: kedvenccé vívta magát a nyáron

Egy csapásra meghódította a vívótársadalmat és a nyári ifjúsági olimpia nézőközönségét, önkénteseit és sok más műkedvelőt a magyar vívósport egyik reményteljes képviselője. Őt is köszöntötték a MOB-ban a minap, mi pedig kicsit jobban bemutatjuk.

Még csak nemrég töltötte be a 17. életévét, de már most sikerült maga mellé állítania több tucat rajongót. Ráadásul nem is idehaza tette ezt Esztergályos Patrik, hanem Kínában, a II. Ifjúsági Olimpián lett az egész mezőny egyik legnépszerűbb sportolója.

A hat magyar olimpiai aranyérmes egyike (őket kedden köszöntötték a Magyar Olimpiai Bizottság részéről), az OMS Tata-Iron Trade VSE párbajtőrözője remek évet zárt, ugyanis előzőleg megnyerte a plovdivi kadet világbajnokságot (ez volt pályafutása első nemzetközi versenye egyébiránt…), azzal kvalifikálta magát az ifi olimpiára, egyébként pedig a budapesti Európa-kupán hetedik lett, a magyar korosztályos bajnokságon pedig harmadik.



Jó egy kicsit kiélvezni a népszerűséget

Fotó: Sport24/Dobos Sándor 

Kínában tehát remekelt, az elődöntőben és a döntőben vívott a legjobban, ezt is jelzi ottani eredménysora:

A csoportmérkőzéseken: 3 győzelem/3 vereség.
A nyolcaddöntőben: Esztergályos Patrik-Abate (olasz) 13:12.
A negyeddöntőben: Esztergályos Patrik-Unterhauser (német) 15:10
Az elődöntőben: Esztergályos Patrik-Limarev (orosz) 15:5
A döntőben: Esztergályos Patrik-Islas Flygare (svéd) 15:8

A fiatal és ambíciózus edző, Partali Csaba tanítványa tehát felért a csúcsra, olimpiai bajnok lett. (Csabáról egyébként már írt a Sport24 két évvel ezelőtt, ő ugyanis a budapesti Hiper SE egyik vívóoktatója, hiperaktív gyerekekkel is foglalkozik tatai szerepvállalása mellett.)

Az arany mellett az Európa 1. nevet viselő vegyes válogatottal egy ezüstöt is betett a zsákba Patrik, így két éremmel tért haza. A Magyar Olimpiai Bizottság keddi ünnepélyes köszöntése alkalmával a MOB sajtófőnöke nem győzte pedzegetni, mekkora sztár volt Nanjingban Patrik.

Rövid beszélgetésünket ezzel a kérdéssel kezdtük.

Videó – egy új kedvenc születőben:

A vívószezon elkezdődött, mindössze egy hét pihenője volt Patriknak az ifi olimpia után, azóta már a korosztályos világbajnokságra készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik