Sport

Ugrásszerűen megnőtt a magyar jégkorongozók száma

A magyar hoki második a világon 119 százalékos létszámnövekedésével.

Az elmúlt öt év adatai alapján a magyar jégkorong produkálta a második legnagyobb létszámnövekedést az igazolt játékosok tekintetében – derült ki a nemzetközi szövetség (IIHF) által közzétett statisztikából.

Magyarországon jelenleg 4449 igazolt hokist tartanak nyilván, ebből 557 a felnőtt, 3328 az utánpótláskorúak és 564 a női játékosok száma. Az öt évvel korábbi adatokhoz képest ez 119 százalékos növekedést jelent, és csak a fehéroroszok (153 százalék) tudnak jobbat felmutatni.

Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke az MTI érdekelődésére elmondta: egyértelmű a társaságiadó-kedvezmény (TAO) pozitív hatása, jórészt ennek köszönhető, hogy egyre több játékos, pálya, edző, játékvezető van a hazai hokiban.

Világviszonylatban 68 országban összesen közel 1,8 millió regisztrált jégkorongozót tartanak számon, egy év alatt 8,5, öt év alatt 22,25 százalékkal nőtt a létszámuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik