Sport sport

Hoki-vb: Krakkóba utazik a magyar válogatott

Krakkó rendezheti az eredetileg Donyecknek ítélt jövő áprilisi, magyarokat is felvonultató divízió I/A jégkorong-világbajnokságot.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára a nemzetközi szövetség (IIHF) tenerifei kongresszusán hozott csütörtöki döntéssel kapcsolatban elmondta: Krakkó az eredeti időpontban, azaz 2015. április 18. és 24. között ad otthont a tornának.


Fotó: MTI

A tervek szerint Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese sorrendben a japánokkal, a kazahokkal, az olaszokkal, az ukránokkal, végül pedig a házigazda lengyelekkel találkozik. Az első két helyezett jut fel a 16-os világelitbe, míg azt utolsó 2016-ban a divízió I/B-ben szerepel.

Az IIHF május 22-én döntött úgy – éppen Krakkó ellenében -, hogy Donyeck rendezheti a divízió I/A vb-t, noha az ukrán válság miatt a lengyelországi helyszín tűnt esélyesnek a szavazáson. Aztán a vb helyszínéül szolgáló csarnokot ismeretlenek május 27-én éjjel felgyújtották. Az ukrán szövetség augusztus közepén mondott le a rendezésről, miközben az érintetett magyar, lengyel, japán, olasz és kazah szövetség hivatalosan jelezte az IIHF vezérkarának, hogy Lengyelországban képzelik el a vb-t.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.