Sport

US Open: Cilic az új Grand Slam-bajnok

Marin Cilic (marin cilic, nisikori kei, )
Marin Cilic (marin cilic, nisikori kei, )

Hétfőn, az év utolsó major tornájának férfi egyes döntőjében Marin Cilic lett a "meglepetés győztes". 

1997 óta nem volt olyan az amerikai nyílt teniszbajnokságok történetében, hogy két olyan játékos találkozzék a fináléban, akik korábban még sohasem jutottak el Grand Slam tornán ilyen magasságba. Olyan sem volt még, hogy két Top 10-en kívüli teniszező feszül egymásnak a döntőben.

 

Hétfő este Marin Cilic (ATP 16. és 14. kiemelt) és Nisikori Kei (ATP 11. és 10. kiemelt) lépett ki ünnepélyes keretek közt a betonra, mituán a horvát Federert, a japán pedig Djokovicot búcsúztatta az elődöntőben.

Érthető módon mindkét játékos idegesen kezdett, azonban az első játszma közepén Cilic break előnyhöz jutott, amit megőrzött a szett végéig. A következő felvonásban már a tizedik kiemelt ázsiai is el tudta venni ellenfele adogatását, de amíg ő erre egyszer volt képes a játszma során, addig horvátnak ez háromszor összejött, így a második szett is viszonylag simán az övé lett. A harmadikban megint csak déli szomszédunk teljesített jobban fogadóként, ezért kevesebb, mint két óra játék és 17 ászt követően után, ő örülhetett a végén.

Marin Cilic, edzője Goran Ivanisevic 2001-es wimbledoni győzelme után a második horvát teniszező lett, aki magasba emelhette a US Open- trófeát. Érdekesség, hogy ellenfelét a japán Kei Nishikori, a szintén egykori nagyágyú Michael Chang edzi. 

A japán veresége ellenére is sporttörténelmet írt, ő az első ázsiai teniszező, aki major tornán finálét játszhatott, ráadásul immár TO10-es játékosnak vallhatja magát – 8. az ATP-világranglistán. Cilic győzelmével a 12. helyre lépett előre, egy gyönyörő trófeát és mellé hárommillió dollárt kapott ajándékba.

US OPEN, NEW YORK (38 251 760 dollár, kemény pálya), FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Cilic (horvát, 14.)-Nisikori (japán, 10.) 6:3, 6:3, 6:3

A US Open-döntők 2001-től:
 
2001: Hewitt (ausztrál)-Sampras (amerikai) 7:6 (7-4), 6:1, 6:1 
2002: Sampras-Agassi (amerikai) 6:3, 6:4, 5:7, 6:4 
2003: Roddick (amerikai)-Ferrero (spanyol) 6:3, 7:6 (7-2), 6:3 
2004: Federer (svájci)-Hewitt 6:0, 7:6 (7-3), 6:0 
2005: Federer-Agassi 6:3, 2:6, 7:6, (7-1), 6:1 
2006: Federer-Roddick 6:2, 4:6, 7:5, 6:1 
2007: Federer-Djokovic (szerb) 7:6 (7-4), 7:6 (7-2), 6:4 
2008: Federer-Murray (brit) 6:2, 7:5, 6:2 
2009: Del Potro (argentin)-Federer 3:6, 7:6 (7-5), 4:6, 7:6 (7-4), 6:2 
2010: Nadal (spanyol)-Djokovic 6:4, 5:7, 6:4, 6:2 
2011: Djokovic-Nadal 6:2, 6:4, 6:7 (3-7), 6:1 
2012: Murray-Djokovic 7:6 (12-10), 7:5, 2:6, 3:6, 6:2 
2013: Nadal-Djokovic 6:2, 3:6, 6:4, 6:1 
2014: Cilic (horvát)-Nisikori (japán) 6:3, 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik