Sport

Kétarcú szezont zárt a magyar vívás

Az utánpótlás eredményeivel elégedett a szövetség, a felnőttek viszont elmaradtak a várakozástól.

A szakmai alelnök értékelése szerint kétarcú szezont zárt a magyar vívás. Amint arra Szlovenszky Lajos a szövetség elnökségének szerda estébe nyúló ülésén emlékeztetett, egyfelől minden idők legeredményesebb utánpótlás idényét ünnepelhette a sportág, másfelől a felnőttek eredményessége elmaradt a várakozástól – olvasható a hunfencing.hu oldalon.

A kadet és junior Európa- és világbajnokságon, valamint a nemrégiben zárult ifjúsági olimpián összesen 23 magyar érem, közte hét arany született, a strasbourgi felnőtt Eb-n, majd a kazanyi vb-n viszont mindössze három, egy arany és két bronz.


Egyedül a kardcsapat szerzett érmet a kazanyi vb-n
Fotó: MTI/EPA

Szlovenszky Lajos úgy vélekedett – amint az a szövetség honlapján lévő beszámolóban olvasható -, rendkívüli felelősséget jelent és az a sportág feladata, hogy elérjék: a tehetségek a felnőtt korosztályban is megállják később a helyüket. Ez ugyanis az utóbbi években csak több-kevesebb sikerrel valósult meg – tette hozzá.

Az egyetlen bronzzal zárult kazanyi vb-t értékelve úgy fogalmazott: “Ilyen a vívósport, idén így sikerült, lehetett volna jobb, vagy rosszabb is. Azonban ez a magyar vívósport általános helyzetén semmit sem változtatott volna”.

Azzal folytatta, hogy két éve egy olyan örökséget vett át az új vezetés, melyből egyértelműen látszott, hogy néhány, többnyire idősebb korosztályhoz tartozó klasszis húzza a vívósport szekerét, és több korosztály is hiányzik a hazai mezőnyből. Ugyanakkor újabb két év múlva négy év munkájáról kell számot adni, és akkor már nem lehet a múltra hivatkozni, felelni kell a történtekért – hangsúlyozta.

A szakmai alelnök megjegyezte, rendkívül fontosnak tartja a fiatal tehetségek válogatottba történő beépítését.

Az elnökségi ülésen a következő évad válogatási elvei is terítékre kerültek. A megszavazott eljárás alapján a hazai ranglista első három helyezettje automatikusan, negyedik helyezettje pedig szubjektív alapon kerülhet csapatba a fegyvernemi vezetőedző előterjesztése alapján. A végleges döntést az elnökség hozza meg. Csapatversenyben csak az első két hely jelent százszázalékos indulást, itt a harmadik-negyedik helyen lehetséges a szubjektív válogatás.

Az ülésen az olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok Szekeres Pált megválasztották a kerekesszékes válogatott szakmai igazgatójának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik