Sport

Három magyar dzsúdós, egy győzelem

A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós és Fogasy Gergő, valamint a +100 kilóban érdekelt Bor Barna is helyezetlenül zárt a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság egyéni küzdelmeinek szombati zárónapján. A magyarok egy ezüstéremmel fejezték be a vb-t.

A honvédos Cirjenics Miklós első meccsén a tavaly vb-harmadik egyiptomi Ramadan Darvissal került szembe, aki több horogdobást is bemutatott a márciusi, prágai világkupa-versenyen második magyaron. Ezekre jukót, vazaarit, majd ippont kapott, a találkozó három perc elteltével fejeződött be.


Fogasy Gergő (jobbra) jutott a legtovább a magyarok közül szombaton
Fotó: Europress Fotóügynökség

Súlycsoporttársa, a kecsekméti Fogasy Gergő sikerrel vette az első akadályt: leszorítással verte a liechtensteini David Büchelt, ezután viszont a vb-címvédő azeri Elhan Mammadovval került össze. A 21 éves, junior Eb-harmadik magyar dzsúdós több ígéretes akciót is kezdeményezett szemmel láthatóan fáradt riválisán, aki egyszer villant csak, s dobására vazaarit kapott. A hátralévő időben Mammadov csak “alibizett”, de a bíró csak kétszer intette meg, így az azeri kicsikarta a győzelmet.

Nehézsúlyban a nyílt kategóriás vb-második, háromszoros Eb-ezüstérmes Bor Barna az üzbég Abdullo Tangrijevvel találkozott, és az olimpiai második, világbajnok ellenfél végül vazaarival bizonyult jobbnak a paksi versenyzőnél.

Ezzel mindhárom szombati magyar helyezetlenül fejezte be szereplését, ami azt jelenti, hogy a 13 tagú küldöttség a 90 kilós Tóth Krisztiánnak köszönhetően egy ezüstéremmel és – a 48 kilós Csernoviczki Éva révén – egy hetedik hellyel zárt a Traktor Arénában.

A világbajnokság vasárnapi zárónapján a csapatversenyreke kerül sor, de abban egyik nemnél sem indul a magyar válogatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik