Sport

Cselgáncs-vb:Tóth Krisztián negyeddöntős

90 kilogrammos versenyzőnk második győzelmével bejutott a negyeddöntőbe a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

A vb honlapja szerint a KSI versenyzője az elefántcsontparti Kinapeya Romeo Kone elleni ippongyőzelem után a 16 között a szerb Aleksandar Kukoljjal találkozott, aki ezüstérmes lett a tavalyi Hungária Kupán. A tavalyi vb-n a legjobb magyarként ötödik Tóth többször is veszélyesen indított, majd 35 másodperccel a mérkőzésidő letelte előtt remek válldobással vetett véget a küzdelemnek, 4-2-re javítva a Kukolj elleni különmérlegét.

Tóth következő ellenfele a súlycsoport egyik legnagyobb alakja, a kétszeres Európa-bajnok, tavaly pedig vb-ezüstérmes grúz Varlam Liparteliani lesz.

Súlycsoporttársa, a honvédos Vér Gábor vazaarival kikapott az Universiade-bajnok szerb Dmitri Gerasimenkótól, ezzel befejezte szereplését a Traktor Arénában.

A nap harmadik magyar érdekeltje, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (78 kg) a mongol Munkhtuya Battulgával került szembe a 32 között, s egy fejjel kisebb riválisa a mérkőzés derekán belső combdobására vazaarit kapott. A folytatásban a KSI 24 éves versenyzője nem tudott akciót indítani Ázsia-bajnoki harmadik ellenfelén, így kikapott, és helyezetlenül zárta a vb-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik