Sport

Valverde nyerte a Vuelta első hegyi befutóját

Alejandro Valverde sikerét hozta a 2014-es Vuelta első hegyi befutója. A Movistar versenyzője Chris Froome (Sky) és Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) előtt szerezte meg a győzelmet. Valverde ezzel az összetettben is az élre állt.

A 167km-es etapon az utolsó hegymenet elején fogták meg a nap szökését, melynek az előnye a táv első felében 10 perc felett alakult. A befutónak otthont adó 4,8km-es, átlagban 7,3%-os kaptatón a legnagyobb esélyesek az utolsó kilométerig együtt maradtak. 600 méterrel a cél előtt Joaqium Rodriguez (Katyusa) váltott ritmust, akihez Valverde zárkózott fel. A kettős mögött érkezett Froome, Contador és Nairo Quintana (Movistar) – írja a velo.hu.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Froome és Contador felkapaszkodott Valverdéék mögé, míg Quintana az utolsó 350 méteren nem tudta a lépést tartani. Az élen Rodriguez lendülete sem tartott ki, így Valverde miután az egész hegyen végig segítette csapattársát, mehetett a szakaszgyőzelemért és ezt a sikert sem Froome, sem Contador nem tudta tőle elvenni. Az élen érkező hármas mögött 8 másodpercre jött meg Rodriguez, 12 másodpercre Quintana és 18 másodpercre Fabio Aru (Astana).

Az összetett ennek megfelelően módosult. Valverde átvette a piros trikót és az előnye 15 másodperc a csapattársa Quintana előtt. A harmadik 18 másodperc hátrányban Alberto Contador, míg a negyedik 22 másodpercre elmaradva Chris Froome.

Pénteken az Alhendin és Alcaudete közötti 169 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

Eredmény – Vuelta, 6. szakasz, Benalmadena-Cumbres Verdes, 167,7 km

1. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:35:27 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel
3. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Valverde 22:48:08 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 15 mp hátrány
3. Contador 18 mp h.
4. Froome 22 mp h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik