Sport

Ungvári Miklóst kiejtették

Ungvari-Miklos(960x640).jpg (ungvári miklós, )
Ungvari-Miklos(960x640).jpg (ungvári miklós, )

Karakas Hedvig és olimpiai ezüstérmesünk is befejezte szereplését a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A vb honlapja szerint az olimpiai ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes Ungvári – a portugál Jorge Fernandes és a kanadai Alexis Morin-Martel elleni ippongyőzelem után – a nyolcaddöntőben a hazai közönség előtt szereplő Musza Moguskovval találkozott.

A kettejük különpárharcában 3-2-re vezető ellenfél, illetve a 33 éves magyar is két-két intést kapott, így jutottak el az aranypontig tartó hosszabbításig. Ebben Ungvári nem járt sikerrel a földharc során, majd a vb-harmadik orosz is indított egy akciót, aztán a bíró váratlanul megintette passzivitásért Ungvárit, ami Moguskov győzelmét jelentette. 

 
Ungvárinak nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie
Fotó: MTI 

Mivel a háromszoros Európa-bajnok magyar a 16 között kapott ki – ahogy a a tavalyi vb-n is – lemaradt a vigaszágról, és befejezte szereplését a vb-n.

A szintén vb-bronzérmes Karakas a türkmén Rusana Nurjovova legyőzése után, a nyolcaddöntőben a mongol Sumiya Dorjsurennel került szembe. A Honvéd versenyzője passzívan mozgott, alig indított, kétszeres Ázsia-bajnoki bronzérmes ellenfele pedig 25 másodperccel a vége előtt vazaarit kapott akciójára, s Karakas már nem tudott fordítani. A 24 éves magyar is a 16 között kapott ki, ezért ő is befejezte szereplését a vb-n.

A csütörtöki versenynapon az egyformán 81 kg-os Csoknyai László és Krizsán Szabolcs képviseli a magyar színeket Oroszországban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik