Sport

Verrasztó nyilatkozatáért megkapta az első “kokit”

A Magyar Úszó Szövetség közleményben reagált az újdonsült Európa-bajnok vitát generáló első mondatára.

Verrasztó Dávid a 400 vegyes döntő, élete első Európa-bajnoki címének megnyerése után úgy fogalmazott: „Boldog vagyok, az időmnek kifejezetten örülök, de azt azért hozzá kell tenni, hogy Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér.”

Hogy az állami jutalmazási rendszer fonákságaira gondolt, vagy netán arra, hogy félúton van épp Rió felé, és az olimpiai arany nélkül számára ez csak fél siker – azt nem tudjuk, de tény, máris érkezett a megjósolt fejmosás.

 
Verrasztó Dávid az elnök szerint jobban érzi magát a vízben, mint a mikrofon előtt
Fotó: europress 

A Magyar Úszó Szövetség közleményben reagált az Európa-bajnok szavaira.

“Felkorbácsolta a kedélyeket Verrasztó Dávid nyilatkozata. Miután a 400 m vegyesúszásban elsőként csapott célba és ezzel a berlini EB-n az úszóválogatott 5. aranyérmét szerezte, közölte, hogy az EB arany otthon sz…-t se ér. Többen felvetették, hogy mindezek tudatában kaphat-e pénzjutalmat az újdonsült bajnok.

Gyárfás Tamása szövetség elnöke szerint kaphat, hiszen ezt a vízben nyújtott teljesítménye alapján kiérdemelte.

Ugyanakkor egy biztos, a közeljövőben szóvivőként nem kívánjuk alkalmazni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik