Sport

Matthews győzelmével az élre állt

Michael Matthews nyerte a Vuelta harmadik szakaszát és az összetettben is átvette a vezetést.

A 197,6 kilométeres etapon a befutót Arcos de la Frontera városában jelölték ki, ahol az utolsó kilométer egy átlagban 6%-os emelkedő volt. Matthews Dan Martin (Garmin-Sharp) és Joaquim Rodriguez (Katyusa) előtt szerezte meg a győzelmet – írja a velo.hu.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A mezőny az utolsó 25 kilométerre érve fogta meg a szökevényeket. Ezt követően a nagy iramban érdemi akció nem formálódott. A nap utolsó emlekedőjéhez együtt érkezett a karaván. Egy kilométer volt hátra, amikor a Katyusa versenyzőinek ritmusváltása hozta meg a szelekciót. Az orosz csapatból 500 méterrel a cél előtt még Giampaolo Caruso vezetett, de az ereje nem tartott ki a célig. Dan Martin zárkózott fel hozzá elsőnek, mögötte azonban már érkezett Matthews, aki az írnél is gyorsabbnak bizonyult.

Az összetettben Matthews mögött a második 4 másodperc hátrányban Nairo Quintana (Movistar), a harmadik 11 másodperccel elmaradva Alejandro Valverde (Movistar).

Még több hír a Vueltáról ide kattintva!

Eredmény – Vuelta, 3. szakasz

A szakasz végeredménye:
1 Michael Matthews (Ausztrália) Orica Greenedge, 9:27:53
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Kolumbia) Movistar Team, 0:00:04 hátrány
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spanyolország) Movistar Team, 0:00:11

Az összetett állása:
1 Michael Matthews (Ausztrália) Orica Greenedge 5:12:14
2 Daniel Martin (Írország) Garmin Shar
3 Joaquin Rodriguez Oliver (Spanyolország) Team Katusha

Ajánlott videó

Olvasói sztorik